Rendőrségi felhívás

Közlekedési baleset okozóját keresi a rendőrség. Ha bárki segítséget tud nyújtani az eset kapcsán, jelentkezzen a szolnoki városi rendőrkapitányságon.
Körülbelül ezen a helyen történt, úgy három hete. 2009. január 8-án 14 órakor a négyes számú főút 93. kilométerénél ismeretlen személy okozott balesetet. A Budapestről Debrecen felé haladó sofőr az előtte haladó autó előzésébe kezdett, ám utána a megelőzött járművet veszélyeztetve szorosan elé vágott. Ennek következtében a vétlen jármű, hogy elkerülje az ütközést a kormányt elrántotta és az úttest oldalán lévő vízelvezető árokba borult. A baleset során személyi sérülés nem történt, de nagyjából 1 millió forintnyi anyagi kár keletkezett. A rendőrség kéri a baleset okozójának jelentkezését, valamint azokat, akik bármi információval tudnak szolgálni az esetről.

Előző Cukorgyár bontása
Következő Trükkös lopások

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás