Cukorgyár bontása

Bontási terület. Ez a tábla fogadja a szolnoki cukorgyár főbejáratához érkezőket. Javában tart az épületek, berendezések bontása, a munkálatok tervezett befejezési határideje ez év június 30-a. Csúszás azonban elképzelhető, mert néhány engedély csak késve érkezett meg.
Egyre kevesebb emlékeztet arra, hogy 1914 és 2007 között 93 kampányt élt meg a szolnoki cukorgyár. A bontás gőzerővel folyik, az egykori répatárolóknak hűlt helye, sőt a talajt 60 centiméteres mélységig már ki is szedték. Fogynak az épületek, halomban áll a fémhulladék, az udvaron különböző berendezések, alkatrészek sorakoznak. Az Európai Unió komoly előírásokat, feltételeket szabott a kárpótlásért cserébe, minden olyan létesítményt el kell bontani, amely garantálja, hogy a moratórium leteltéig ezen a területen ne lehessen újra cukrot gyártani. A Mátracukor részéről korábban arra is volt ígéret, hogy az irodaépület és a 2003-ban átadott, 1,4 milliárd forintból megépült, 50 ezer tonna cukor tárolására alkalmas, jelenleg üresen álló siló megmarad. Megkeresésünkre Tóth Zoltán vezérigazgató elmondta: „Sajnos még az élet fogja eldönteni, hogy az itteni cukorforgalom, illetve logisztikai tevékenység ezt megkívánja-e. Most se pro, se kontra nem tudok ebben nyilatkozni, illetve mi a terveinkben azt szerepeltettük, hogy a siló nem kerül elbontásra, de ehhez az EU-nak is lehet még egy-két szava.„ A gyárban vannak olyan berendezések, amelyeket a tulajdonos másik üzemében még felhasznál. Ugyanakkor mintegy 15 ezer tonnányi fém, valamint 40 ezer tonnányi beton- és építési törmelék elszállításáról a bontást végző cégnek kell gondoskodnia, a kikerülő anyagok nagy részét újrahasznosítják. Az üzemi terület értékesítéséről sem tett le a Mátracukor vezetése, az esetleges hasznosításról a Szolnoki Ipari Park Kft.-vel folytatnak tárgyalásokat.

Előző Hamis könyvelők
Következő Rendőrségi felhívás

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás