Tornaterem névadó ünnepség Rákócziújfaluban

Tornaterem névadó és díszpolgár avató Rákócziújfaluban. Az általános iskola tornaterme mától egykori igazgatója, Marik Mihály nevét viseli. A névadóval egybekötött ünnepségen a telelpülés két díszpolgárt is avatott.

Megadják a módját. A Hermann Ottó Általános Iskola diákjai már karácsonyi hangulatot varázsoltak az iskola aulájába. Nagy nap ez a Szolnok megyei község életében ugyanis díszpolgárt avatnak. Rögtön kettőt is. Egyikük Dr. Pálffy Dezső. Az ő nevéhez fűződik az első magyar szövetkezeti sörgyár megalapítása. Másikuk már nem élhette meg, hogy elmondhassa magáról: Rákócziújfalu díszpolgára. Õ Marik Mihály az általános iskola egykori igazgatója. Nyugdíjazásáig vezette az intézményt, 1982-ben pedig megépíttette a tornatermet, ami akkoriban a település nagy vágya volt. Azóta jelentősen romlott állapota, így muszáj volt felújítani.Az épület neve pedig mától Marik Mihály Tornaterem. A leplet Papp János polgármester rántotta le az emléktábláról majd az iskola vezetése és tanulói valamint az önkormányzat dolgozói is gyertyát gyújtottak az igen impozáns külsejű tornaterem falánál. Belülről viszont még ráfér a felújítás, erre az iskola vezetése pályázat útján nyerne pénzt.
spots/hir/hir_101215_02.mp4″]

Előző Tiszavirág-híd tésztából + VIDEO
Következő Átadták a Kővári Tamás díjakat

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás