Sok az igazolatlanul hiányzó diák a városban

Az idei tanévben már komoly következménye van annak, ha egy diák legalább 50 óra igazolatlant szed össze. Ugyanis, h a ez megtörténik, a szülő nem kap gyermeke után családi pótlékot. Szolnokon már 26 családtól vették el a támogatást emiatt.

Az augusztus végén hatályba lépett törvénymódosítás értelmében az iskolás korú gyermek után csak akkor kapna a szülő családi pótlékot, ha rendszeresen jár iskolába, tanórákra, vagy a hiányzását hivatalos módon igazolja. 10 óra igazolatlan után a jegyző értesíti a szülőt, hogy tanköteles gyermeke kerüli az iskolát, 50 után viszont már ugrik a családi pótlék. Még a tanév felénél sem járunk, de Szolnokon már most sokan túllépték az 50-es határt. „Szolnok városában november 30-ig 87 10 órát meghaladó hiányzásról szóló végzést bocsájtottunk ki a szülők részére, 50 órás felfüggesztésre irányuló eljárásunk eddig 26 indult, ebből már születtek határozatok is, szám szerint 6 határozatot hoztunk november 30-ig.” – mondta Vajon Edit általános igazgatási osztályvezető. Ezek a szankciók januárban lépnek életbe, a határozatot ugyanis az eljárás lefolytatása előtt két hónappal kell meghozni. Az ötven órát igazolatlanul hiányzó gyermek mellé eseti gondnokot rendelnek ki, s amennyiben ezt követően a diák már rendszeresen jár iskolába, a család havi részletekben megkaphatja az addig felgyűlt családi pótlékot. Ezt a pénzt a gyermek szükségleteire kell fordítani: tanszerre, ruházatra, élelmiszerre, gyógyszerre, közlekedési bérletre, fizetős szakkörre, külön órára. Vajon Edit elmondta azt is, hogy azon szülők ellen, akik nem biztosítják gyermekük számára az iskolába járás feltételeit szabálysértési eljárást indítanak. November 30-ig 22 ilyen eljárás indult.

Előző Átadták a Verseghy Ferenc Gimnázium felújított épületeit + VIDEO
Következő K&H gyógyvarázs + VIDEO

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás