Átadták a Verseghy Ferenc Gimnázium felújított épületeit + VIDEO

“Akár Szolnok jelképe is lehetne” – mondta Szalay Ferenc polgármester a Verseghy Ferenc Gimnázium felújított épületeinek átadó ünnepségén az intézményről. Egyebek mellett kicserélték a nyílászárókat, újrafestették a homlokzatot, tetőtérrel bővítették az egykori Csomor-házat. Az iskola felújítása uniós forrásból a “Szolnok a Tisza fővárosa” projekt részeként valósult meg.

1831-ben ferences rendi szerezetesek vezetésével alapították a Verseghy Ferenc Gimnáziumot. Az iskola 1880 óta működik jelenlegi helyén. A műemléki védelem alatt álló épületen az 1980-as évek óta nem végeztek nagyobb felújítást. A Szolnok a Tisza fővárosa projekt elemeként mintegy 150 millió forintból új külsőt kapott az intézmény. A megszépült Verseghy felújított épületeinek átadó ünnepségét csütörtökön tartották. Egyebek mellett a főépületben és a Csomor házban kicserélték a nyílászárókat, a homlokzatot újrafestették, felújították a tornatermet. Szalay Ferenc polgármester azt mondta: a nagy múltú gimnázium akár Szolnok jelképe is lehetne. Az átadó ünnepség után megnyílt Tóth Lajos rajztanár kiállítása, mely egyben a „180 éves a Verseghy Ferenc Gimnázium” ünnepségsorozat nyitórendezvénye is volt.

Előző Vöröskeresztes bázis iskola adott karácsonyi műsort + VIDEO
Következő Sok az igazolatlanul hiányzó diák a városban

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás