„Tálentum” tehetséggondozó projekt indul a Verseghyben

Tehetséggondozó program indul a Verseghy Ferenc Gimnáziumban. A két éves projekt közel 20 millió forintos uniós támogatásból valósul meg.

A Verseghy Gimnáziumból a 180 év során számos tehetséges diák került ki. Gondoljunk csak Szegő Gábor matematikusra, Tarján Imre és Kónya Albert fizikusokra, vagy Lányi Béla kémikusra. Az iskola most induló tehetséggondozó programjával minden bizonnyal még több diákra lehetnek majd büszkék. A gimnázium igazgatója, Pogány Gyula elmondta: régóta foglalkoznak a tehetséges gyermekekkel, de szeretnék most rendszerbe foglalni, kibővíteni, új tantárgyakat bevonni. A ma kezdődött projekt két éves. A tanári kar már augusztusban részt vett egy 30 órás továbbképzésen; a tehetséggondozó program kidolgozása után pedig tanítási óra keretén belül és kívül is foglalkoznak majd a tehetséges fiatalokkal, nagy hangsúlyt helyezve a versenyekre való felkészítésre. A gimnázium „Tálentum” programja uniós támogatással, közel 20 millió forintból valósul meg.

Előző Adományok és ajándék+video
Következő Újabb fejlesztések az Alfa-Novánál

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás