Adományok és ajándék+video

Adományokat adott át délután Szolnok polgármetere. A római katolikus általános iskola egy televíziót, a Humán Szolgáltató Központ és az Egyesített Szocális Intézmény pedig összesen hétmillió forint értékű vitaminkészítményt kapott.

Az idős, illetve legyengült egészségi állapotú embereken segít az a tízezer doboznyi tabletta, amely tízféle vitamint és egy erőnlétet javító hormon kombinációjából áll. A gyógykészítményt a Szent László Szolgálat szolnoki származású elnöke, dr. Kató Ernő ajánlotta fel. A kapszulákat a Humán Szolgáltató Központ, illetve az Egyesített Szociális Intézmény gondozottjai között osztják szét. Szalay Ferenc egy televíziót is átadott mai tájékoztatóján. A készüléket, amelyet a hétvégi polgármester bálon, tombolán nyert, a Szent József Római Katolikus Általános Iskola kapta. Szintén délután jelentette be a polgármester, hogy a rászorulók idén sem maradnak tüzelő nélkül. A Szolnok Jövőjéért Közalapítvány másfél millió forint értékben vásárolt ezer köbméternyi keményfát Romániában. A darabolásá val szállításra kész anyagot a Szolnoki Sportcentrum tárolja és szállítja ki a hideg idő beköszöntével. A város ekkora mennyiségű fával nem segítette még a rászorulókat.

Előző Átadták a megyei Tudományos Díjat
Következő „Tálentum” tehetséggondozó projekt indul a Verseghyben

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás