Szolnokon edzőtáborozik az U15-ös kosárlabda válogatott

Szolnokon készülnek az ország legjobb 15 éven aluli kosarasai. A fiatalok munkáját három neves szakvezető felügyeli, a cél pedig a jövő évi Európa bajnokság.

Nyáron a női és a férfi felnőtt válogatott táborozott és játszotta meccseit Szolnokon, most pedig a 15 éven aluliak edzenek nálunk. Nem meglepő a fiatalok feltűnése, a megyeszékhely ugyanis 2009 óta képzési-kiválasztási központ, így megkülönböztetett figyelem jár nekik. Főként úgy, hogy számukra igazán csak most kezdődik a kosárélet. Első nemzetközi tornájukra az Olimpiai Reménységek Versenyére készülnek, ahol Csehország, Lengyelország és Szlovákia lesz az ellenfél. Hogy jó csapat formálódik arra garancia lehet a három edző neve. Zsoldos András edzőként és játékosként is többszörös magyar bajnok, Kiss Attila és Váradi Attila pedig első osztályú felnőtt csapatok edzői voltak. Mint mondották a feltételek adottak, hogy a későbbiekben jó játékosok kerüljenek ki ebből a korosztályból és később a felnőttválogatott meghatározó szereplői legyenek. De ezek csak a távlati célok. A legközelebbi a jövő évi Európa bajnokság.

Előző Gyertyagyújtás a gyásznapon
Következő Kevés a liszt – drágulhat a kenyér

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás