Választási levél

Írásban és személyesen is megtilthatja bárki, hogy adatait kiadják a jelölő szervezeteknek, vagy jelölteknek. Erről tájékoztat egyebek mellett az a levél, melyet a napokban juttattak el a háztartásokba. A központi névjegyzékbe január elsejétől automatikusan bekerült mindenki, aki a levélben foglalt feltételeknek- mind életkor, mind állampolgárság, mind lakcím szempontjából- megfelel.

Bizonyára a legtöbben már túl vannak ezen a mozdulaton. A Nemzeti Választási Iroda tájékoztatója az év utolsó napjaiban került a postaládákba- mintegy előrevetítve az idei esztendő legjelentősebb belpolitikai eseményeit: az országgyűlési-, az önkormányzati- valamint az európai parlamenti választást. A borítékba hajtott tájékoztató a központi névjegyzékbe vétellel kapcsolatos lehetőségekről tájékoztat.
„2014 január elsejétől három típusú kérelemmel fordulhatnak Nemzeti Választási Irodához és a helyi választási irodákhoz a választópolgárok: kérhetik a nemzetiségi névjegyzékbe való felvételüket, segítséget kérhetnek a választójognak a gyakorlásában, illetve kérhetik azt, hogy adataikat tiltsuk le és ne adjuk ki jelöltnek, jelölő szervezetnek.„ – tette hozzá Dr. Rácz Andrea aljegyző. Ez utóbbi kapcsán keresik fel legtöbben a polgármesteri hivatalt.
Aki a kérést nem személyesen szeretné érvényesíteni, megteheti azt a borítékban mellékelt űrlapon, vagy online módon a www.valasztas.hu , illetve a www.magyarorszag.hu oldalon keresztül is.

Előző Bolero újévi tánckoncert
Következő Póráztörvény

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás