Bolero újévi tánckoncert

„A művészet négyzetre emelhető„-ezt Ókovács Szilveszter az Operaház főigazgatója mondta szombaton, a Szolnoki Szimfonikus Zenekar hagyományos immár 3. újévköszöntő megakoncertjén. Ezúttal olasz, német és spanyol ritmusok találkoztak,Wagner, Verdi zenéje és a spanyol eredetű bolero tánc keveredett a sportcsarnok küzdőterén több száz előadónak köszönhetően.

A Szolnoki Szimfonikus Zenekar ezúttal is különleges csemegét kínált újévköszöntő gyanánt. Japán művészeti vezetőjük, a tánckoncert műfajának megálmodója egyszerre vezényelt több száz zenésznek, kóristának, táncosnak.
Nemzeti Énekkar, a Budapesti Ifjúsági Kórus, A Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus valamint a szolnoki Kodály Iskola Gyermekkara mellett a Budapest Táncszínház, a Tellabor Társulat és a szolnoki Mozdulat Táncműhely is részt vett az összművészeti megaprodukcióban.
A Bolero – Tánckoncerten a 200 éve született Verdi és Wagner műveiből csendültek fel részletek. A Verdi-Wagner bicentenárium gazdag programot hozott a Magyar Állami Operaházban: összesen 15 különböző Verdi-operát adtak elő. Az emlékév zárása volt a szolnoki, tánccal fűszerezett koncert.
Az esten olasz, német és spanyol ritmusok találkoztak,Wagner, Verdi és a spanyol eredetű bolero tánc keveredett a zsúfolásig megtelt sportcsarnok küzdőterén, több száz előadónak köszönhetően. A kísérletező és újító műsor az opera világát populárisabban közelítette.
Az est főpróbájára, délutáni előadására 100 hátrányos helyzetű iskolás gyermeket hívtak meg , hogy minél többen láthassanak, hallhassanak ilyen nagyszabású zenei művet, mely hozzájárul a zenei nevelésükhöz.
A Szitt Melinda vezette szolnoki Mozdulat Táncműhely apró balettosai a Csipkerózsikát varázsolták a küzdőtérre.
A budapesti Tellabor Társulat is sokat készült az újévköszöntő műsorra, művészeti vezetőjük külön erre az alkalomra készített koreográfiát.
A Budepest Táncszínház 9 fővel adta elő Raza Hamadi Párizsban élő világhírű művész koreográfiáját.

Előző Karácsonyfa járat
Következő Választási levél

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás