Szilveszteri gála a színházban

Az MTVA idén is a Szigligeti Színházból közvetíti szilveszter esti gálaműsorát. Bár az előadást már novemberben felvették, a szolnoki közönség mégsem marad óévbúcsúztató előadás nélkül. A teátrum, vendég művészekkel kiegészült társulata december 31-én 22 órától ismét színpadra lép.

Szó szerint az utolsó igazításokat végezték el ma délelőtt a szilveszteri gála díszletén. A 10 órakor kezdődött első főpróba előtt még egy utolsó egyeztetés is belefért.
A Szigligeti Színház vezetése és társulata nyolcadik alkalommal szervezett szilveszteri gálát. Annak ellenére, hogy novemberben az MTVA már felvette és így nem élőben közvetíti a nagyszabású előadást, az óév utolsó napján, este 10 órakor mégis szétnyílik a függöny.
Ez még ilyenkor belefér: a függöny nem a kellő időben nyílt szét. Meg kellett tehát ismételni a nyitójelenetet. A nyitányt követően pedig Balázs Péter igazgató, az est rendezője köszönti majd a közönséget.
A december 31-én 22 órakor kezdődő és éjfélig tartó gála garantált szórakozást ígér.
Zenés darabok, slágerek jól ismert dallamai csendülnek fel, de nem hiányoznak majd a kabarétréfák, humoros jelenetek sem.
A színészek többségének ez már nem az első szilveszteri gálaműsora, mégis fokozott izgalommal készülnek az év utolsó előadására.
A Szigligeti Színház szilveszter esti gálaműsorát a Szolnok Televízió rögzíti, nézőink 2015. január 3-án, szombaton este fél 9-től tekinthetik meg.

Előző Tűzijáték körkép
Következő Virsli – Pezsgő – Trombita

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás