Elhunyt Simon Ferenc

Elhunyt Simon Ferenc szobrászművész. A Szolnoki Művésztelep meghatározó alakja 93 éves volt. Az alkotó utolsó köztéri munkája a tavalyelőtt felavatott Szapáry szobor volt.

Van aki megírja, aki lefesti… megint más szoborba vési gondolatait. Nem maga miatt- mások gyönyörködtetésére. Simon Ferenc szobrászművész hűséggel, alázattal adózott hivatása előtt. Úgy volt elismert tagja a közösségnek, hogy maga sosem harcolt a dicsőségrét…. csupán alkotott…. nem adott magának időt pihenésre. Pedig pályája nem volt könnyű. Műterme egyszer porig égett, de nem adta fel. 1957- ben kapcsolódott be a Szolnoki Művészkolónia munkájába. Köztéri alkotásai az ország nagyvárosain túl Németországban is megcsodálhatók. Szerette a várost, de szerette őt Szolnok is… az utolsó pillanatig. Bíztak tehetségében amikor felkérték a Szapáry szobor megalkotására. Hajlott kora ellenére nem mondott nemet. Tudta mit vállal és azt is, hogy- épp úgy mint korábbi megbízatásait- ezt is lelkiismeretesen, szolnokiként, művészként, igaz emberként teljesíti. Súlyos a veszteség. Súlyos a családnak, megrendítő a közösségnek. Gyászol a művésztelep, gyászol a város. Simon Ferenc szobrászművész temetéséről később intézkednek.

Előző Rendőrségi együttműködés roma önkormányzatokkal
Következő Szolnoki győzelem a Kecskemét ellen

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás