Rendőrségi együttműködés roma önkormányzatokkal

Mától már kilenc település roma önkormányzatával van élő együttműködési megállapodása a Szolnoki Rendőrkapitányságnak. Szabó Zoltán városi rendőrkapitány elmondta: az együttműködés során több közös programot is szerveznek melyek elősegítik a közös munkát.

„Az a cél, hogy a megállapodásba foglaltak elérjék azokat az eredményeket, amiért megkötöttük.„ – Ilyen – többek között – a bűncselekmények számának csökkentése valamint a rendőrség és a romák közötti előítélet- és konfliktusmentes viszony továbbépítése. A városi rendőrkapitány elmondta: az együttműködés keretein belül több közös programot is szerveznek.
Mindezek mellett az együttműködés fontos része, hogy a roma fiatalok pályaválasztási tanácsadást is kapjanak és, hogy elősegítsék esetleges rendőrré válásukat. Ma négy település, Csataszög, Tiszasüly, Újszász és Vezseny roma önkormányzata csatlakozott a programhoz.
A tapasztalatok pozitívak, tette hozzá Szabó Zoltán, 2008 óta 5 roma önkormányzattal működik együtt a városi kapitányság. A programot az Országos Rendőr-főkapitányság és az Országos Roma Önkormányzat indította el.

Előző Néprajzi kiállítás sajtótájékoztató
Következő Elhunyt Simon Ferenc

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás