Januártól tovább bővülnek a családok kedvezményei

Januártól tovább bővülnek a családok kedvezményei, és európai szinten is példa nélküli, amennyit a kormány a családokra költ jövőre – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára szerdán, budapesti sajtótájékoztatóján. Rétvári Bence elmondta: január 1-jétől mintegy 350 ezer kétgyerekes család adókedvezménye emelkedik.
Januártól tovább növekednek a családi kedvezmények – jelentette be tegnap Rétvári Bence az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Jövőre a kormány a GDP 4,7 százalékát költi a családokra, míg más országok hozzávetőlegesen 2,5 százalékot – tette hozzá az államtitkár.
Rétvári Bence a bővülő kedvezmények között említette, hogy január 1-jétől 350 ezer kétgyerekes család adókedvezménye emelkedik. 2016 és 2019 között 20 ezer forintról 40 ezer forintra, vagyis a kétszeresére növekszik a kétgyermekesek által igényelhető adókedvezmény, ami most 30 ezer forint lesz. A frissen házasodottakat is érinti a január 1-jével életbe lépő változás, ha viszonylag hamar jön a gyermek. Õk eddig a két évig járó “elsőházas„ adókedvezményt tudták csak igénybe venni, de január 1-je után a szabályok módosulásával, ha 2 éven belül jön a baba, párhuzamosan az első gyermekkel járó adókedvezményt is felhasználhatják majd.
Rétvári Bence hozzátette: hogy a családi otthonteremtési kedvezményt (Csok) egyre többen veszik igénybe és amellett a 211 milliárd forint mellett, amelyet a kormány biztosít ezekre a kedvezményekre, a január 1-jétől 27-ről 5 százalékra csökkentett áfa visszatérítési lehetősége is azokat a családokat fogja segíteni, amelyek új otthont vásárolnak vagy építenek maguknak. Az Emmi parlamenti államtitkára tegnap szólt arról is, hogy jövőre az 5. osztályos diákokkal már 800 ezerre fog emelkedni azoknak a gyermekeknek a száma, akik ingyenesen, alanyi jogon juthatnak tankönyveikhez. A felsőbb évfolyamokon tanulók pedig rászorultsági alapon igényelhetik az ingyenes tankönyveket.
A jövő évi költségvetésben az ingyenes gyermekétkeztetési források is tovább bővülnek: további 2 milliárd forintot biztosít a költségvetés a rászorultak étkeztetésére. Az ételek minőségén is igyekezett a kormány javítani, így az egy főre jutó napi keretet 370 forintról 570 forintra emelte.

Előző Olcsóbb lesz a tojás és a baromfi
Következő Előszilveszteri előzetes

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás