Egyenesben a város költségvetése

Stabil lábakon a város költségvetése. Kiemelkedő mértékben, a tervezett összegeket meghaladóan teljesítették adózási kötelezettségeiket a szolnokiak. A többi között erről is beszélt Szalay Ferenc mai sajtótájékoztatóján.

December 20-ig Szolnokon teljesült az idei évre tervezett adóbevétel befizetése, sőt a vártnál nagyobb összeg folyt be a város kasszájába. – mondta Szalay Ferenc polgármester mai sajtótájékoztatóján.

„A város működőképessége még erősebb, mint ahogy eddig gondoltuk. Ráadásul az is látszik, hogy a város adófizetői, adófizetési morál tekintetében nagyon magas szinten vannak. Az hogy most ez az év végén így sikeredett, ez arról is szól, hogy a közösségi kötelezettségvállalás -az erkölcsi részére gondolok-, is bent van a cégek, a vállalkozók lelkében. – mondta Szalay Ferenc

Abban az esetben, ha alacsonyabb lenne az adófizetési morál Szolnokon, és a pénzek nem érkeztek volna meg időben, akkor a város megfelelő színvonalú működése bár továbbra is biztosított lett volna, azonban nem abban a formában ahogy előzetesen eltervezték – folytatta a polgármester.

A 2016-ra előirányzott 4,3 milliárd forintos helyi iparűzési adóból december 22-ig a tervezettnél 9,3 százalékkal több, 4,316 milliárd forint folyt be. Az építményadó várt 1,6 milliárdos bevétele helyett pedig 6,6 százalékkal magasabb összeg 1 milliárd 621 millió forint folyt be. Továbbá az 526 millió forint tervezett gépjárműadó-bevétel 97,7 százalékát, azaz 498 millió forintot is befizettek az adófizetők december 22-ig.

Szalay Ferenc kiemelte: „A következő év is már innen látszik, hogy teljesen egyenesben tervezhető, semmilyen problémát nem látok a 2017-es év működésében, ugyan úgy meg lesznek a programok, rendezvények. Az intézmények működésében nem lehet probléma, a fejlesztések önereje, a tervezéshez szükséges források rendelkezésre állnak.„

A sajtótájékoztatón a polgármester arra is rámutatott, hogy a város gazdasági teljesítménye jóval meghaladja az országos GDP növekedés mértéket.

A polgármester aláhúzta: „Több mint négyszeres mértékben múlja fölül az országos átlagot a szolnoki GDP növekedés ez egy nagyon-nagyon fontos tétel. Nem visszafele, hanem előre halad Szolnok város gazdasági ereje. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt három év folyamata nem szakadt meg és ez a tendencia, amit három éve már látunk, tudunk, az folyamatosan halad, erősödik tovább.„

Szalay Ferenc rámutatott: a megyeszékhely gazdasági ereje tovább növekedhet a 4-es főút tavasszal kezdődő négysávosításával, amely a tervek szerint 2019-re közepére eléri Szolnokot. A megfelelő közlekedési infrastruktúrával, valamint a bővülő ipari területekkel a városban tovább nőhet a foglalkoztatás és a fejlődés üteme, valamint a bevételek nagysága is.

Előző A város 5 pontján osztanak meleg ételt a téli szünetben
Következő Ünnepi menetrend és parkolás

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás