Energy School prjoket a megújuló energia hasznosításáért

Megkezdődött az Energy School projekt Szolnokon is. Az Európai Uniós program célja, hogy a fiatal korosztályt környezettudatos életmódra nevelje és megismertesse velük a megújuló energiaforrásokat.

A projekten 5 szolnoki oktatási intézményt vizsgáltak energetikai szempontból. Vegyes a kép – tudtuk meg a mai nyitókonferencián. Nem csak az épületek szerkezetét mérték fel, hanem annak üzemeltetését is. Korábban nem volt szempont az energia-takarékosság és ez látszik is az épületeken.

“Jelentős befektetésre és finanszírozásra volna szükség ahhoz, hogy egy utólagos hőszigeteléssel, egy nyílászáró cserével vagy egy zárófödém hőszigetelésével megtakarításokat érjünk el.”” – mondta Jánosi László mérnök.

Éppen ezért a fiatalokat arra nevelik a programban, hogy környezettudatosan éljenek. Ha csak a villanyt lekapcsolják egy-egy óra után a tanteremben akár 4-5 százalékos megtakarítás is elérhető. Ez pedig jelentős annak tükrében, hogy a vizsgált 5 iskola éves villanyfogyasztása 380.000 kWh.

“”3 évre szól ez a program, fölmenő rendszerű, az általános iskolások, 7-8 osztályosok is aktív szereplői legyenek.”” – mondta Szabó István alpolgármester.

7 ország 12 városa tagja a projektnek, köztük Szolnok. 232.000 eurós támogatásból valósul meg, amely több úgynevezett munkacsomagot foglal magában. A végkifejlet egy komplex energiamegújítási terv kidolgozása egy kiválasztott iskolában.

„Azok a fiatalok, akik belenőnek a biológia forradalmába, a gének világába, az elektronikába és ebbe az energetikai változásba, azok egészen más világba fognak majd belenőni.”” – mondta Dr. Marián Miklós projektmenedzser.

A megyeszékhelyen is van példa már hasonló, Túróczi Imre a korábbi Szolnoki Főiskola hasonló irányú fejlesztéseiről számolt be. Elmondta a napkollektorok és a geotermikus fűtés előnyét. Utóbbinál hozzátette: az épület gázfogyasztása – a geotermikus fűtés kialakítása után – 85 százalékkal esett vissza.

Előző Bereczki Máté Gazdakör évzáró
Következő Negyedszer zarándokoltak Nagykörübe

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás