Kukásautóval érkezett az NHSZ Mikulás

Ajándékkal érkezett ma a kukás autó a szerencsés kisgyermekekhez. A hulladékgazdálkodó szervezet Mikulása ugyanis nem rénszarvason, hanem stílusosan kukásautóval közlekedik. A cég szakemberei valamennyi kérdésre válaszoltak, sőt meg is mutatták a szerkezet működését a kukásautókért rajongó gyerekeknek.

Szokatlan időben érkezik a kukás autó a Lomb utcába, ráadásul a piros sipkás dolgozók még integetnek is. Nem véletlenül. Az NHSZ Mikulása ugyanis nem rénszarvason, hanem kukásautóval érkezett a szolnoki gyerekekhez. A hulladékszolgáltató cég honlapján regisztrálhattak a családok, akik közül a kisorsolt 5 szerencséshez ment ki az autó. A 2 éves Bálint az apukája kezében várta őket.
A kisfiú eleinte megszeppenve nézelődött, a különleges meglepetés látogatás végére azonban feloldódott és még a kukásautó működését is megnézte. Minden érdekelte, hiszen nagy esemény számára amikor megérkezik az autó és elviszi a háztartási hulladékot.

Édesanyja, Surányi Erika elmondta:

-„A hét fénypontja, szereti a kukásautót, kedden reggel mindig várja, hogy megérkezzen, ahogy villog, integet neki . Van esetleg ilyen játéka? Van egy kukásautója, abba tömködi a szemetet állandóan. „

A kisgyermekkornak egy jellemző szakasza, amikor a csemeték rajonganak a kukásautókért, lenyűgözi őket, ahogyan a nagy autóban eltűnik az otthoni szeméttárolóba dobott pelenka és a banánhéj is. Így vélhetően a mai látogatás mindannyiukban örök emlék marad.

Előző Kukásautóval érkezett az NHSZ Mikulás
Következő MÁV Férfikórus- Évzáró Koncert

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás