Előzetesben ‘Bróker Marcsi’,’Irreálisan magas kamat-ígéret, közel 800 károsult, több mint 12 milliárd forint kár. Röviden így lehet összefoglalni D. Sándorné 15 éves karcagi működését. Az asszonyt egy hete fogták el Belize-ben, ma pedig a Szolnoki Járásbíróság döntött egy hónapos előzetes letartóztatásáról.

Nagy erőkkel biztosították a rendőrök a szolnoki Törvényszék épületét péntek reggel. A Szolnoki Járásbíróság 9 órakor tárgyalt a „Bróker Marcsiként„ elhíresült D. Sándorné előzetes letartóztatásáról. Az előzetes letartóztatás elrendelésének indítványozását a JNSZ Megyei Főügyészség több okból is indokoltnak látta.



„A gyanúsított az eljárás alatt ugyanis megszökött és ez önmagában már előzetes letartóztatási ok. Továbbá fennállt annak veszélye, hogy szabadlábon hagyása esetén ismételten megszökne és ezáltal az eljárást veszélyeztetné.„ – mondta Balázsné Busku Terézia, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség sajtószóvivője



Az előzetes fogva tartásra a főügyészség szerint ezen túl azért is szükség van, mert fennáll annak a veszélye, hogy a 62 éves asszony bizonyítékokat semmisítene meg, illetve az ügy érintettjeit is megpróbálná befolyásolni. D. Sándornét múlt hét csütörtökön fogták el a Karib-tengeri Belize-ben.



A megalapozott gyanú szerint a karcagi asszony 1999 és 2015 között a Kun-Mediátor Kft. karcagi irodájában pénzügyi befektetési lehetőséget kínált. A cég nevében havi rendszerességgel kötött szerződéseket, melyek alapján az ügyfelek pénzt utaltak, vagy adtak át neki, ő pedig a cég nevében eljárva vállalta, hogy azt havi 1,5-1,75%-os hozamot garantálva pénzintézeteknél köti majd le. Így összesen 790 sértettől, mindösszesen 12,3 milliárd forintot vett át. Az ügynek 790 ismert károsultja van.



„A Szolnoki Járásbíróság nyomozási bírája egy hónap időtartamra elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását. Ennek az az indoka, hogy a nyomozó hatóság elől a gyanúsított már korábban megszökött, külföldre távozott és csak nemzetközi elfogatóparancs alapján sikerült kézre keríteni.„ mondta Dr. Papp Judit a Szolnoki Törvényszék sajtószóvivője



A bíróság döntése nem jogerős, mert D. Sándorné és védője fellebbezést jelentett be, szeretnék, ha a házi őrizetbe kerülne a 62 éves asszony. Másodfokon a Szolnoki Törvényszék jár el addig a gyanúsított mindenképpen fogva tartásban marad, az elsőfokú bíróság végzése ugyanis fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható.
1

Előző Erdélyi advent a Cserkészházban
Következő Meggyújtották a 4. adventi gyertyát az óriás koszorún

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás