Oktatási, kulturális és ifjúsági bizottság

A Kamasz-tanya idei munkáját is megvitatták az oktatási, kulturális és ifjúsági bizottság. Az ülésen elhangzott: azok a gyerekek, melyek részt vesznek az egyesület programjain jobban teljesítenek az iskolában és könnyebben illeszkednek be közösségekbe. A bizottság kiemelt fontosságúnak nevezte a Kamasz-tanya szerepét és felelősségét.

Nyári, családi nap a Kamasz-Tanyán. Az egyesület – mely 1995-ben lakossági kezdeményezésre alakult meg – a hátrányos helyzetű, sajátos nevelést igénylő, valamint fogyatékkal élő fiatalok segítését tűzte zászlajára. Programokat szerveznek, különböző foglalkozásokat vezetnek vagy egyszerűen csak az élet fontos dolgairól beszélgetnek velük. A cél, hogy ne rossz társaságba keveredve, az utcán nőjenek fel a fiatalok.



“Kiemelt szerepet kap az oktatási bizottság munkájában az egyesület munkájának a figyelemmel kísérése, úgy ítéljük meg, hogy a Kamasztanya intézményeiben a fiatalok személyre szabott és az igényeiknek megfelelő programban részesülnek, élményeket, megbecsülést kapnak és felkészült munkatársak segítségével javul a fiatalok tanulmányi eredménye illetve a közösségbe való beilleszkedése is.”” – mondta Tóth Istvánné levezető elnök.



A Kamasz-tanya 2010 februárja óta saját épületében működik, szolgáltatásiak pedig ingyenesek. Olyan világot szeretnének teremteni – hangzott el a bizottsági ülésen – ahol a fiatal korosztály közösségi és közéleti fejlődéséhez, tevékenységéhez minden segítséget megkap.



“”Szolgáltatásai nagyon fontosak az egyesületnek, elsősorban egyéni bánásmódot igénylő, magatartási konfliktusos, a fogyatékkal rendelkező – közép súlyos, súlyos – illetve halmozottan fogyatékos fiatalok és gyermekek veszik igénybe az egyesület szolgáltatásait.”” – mondta Tóth Istvánné.



Az idei év statisztikai adatai alapján 444 gyermek látogatta a klubot, melynek 80 százaléka cigány származású. 232 foglalkozást szerveztek a fiataloknak és 135 alkalommal volt szülői látogatás, a tanulószobát pedig 33-szor vették igénybe. ”

Előző Le Bélier beruházás
Következő Parlamenti figyelő

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás