A 2017. évi költségvetésről tárgyalt a pénzügyi bizottság

A közgyűlés pénzügyi bizottsága kora reggeli ülésén egyebek mellett a 2017-es költségvetést megállapító rendeletről is tárgyalt. E mellett pedig ma mutatták be a költségvetést összeállító gazdasági igazgatóság új vezetőjét Dr. Túróczi Imrét.

Az önkormányzat gazdasági igazgatósága állítja össze a város éves költségvetését. Ebben a feladatban december 1-től már a Szolnoki Főiskola volt rektora vezetőként vesz részt.



„ A 2017 évi költségvetés összeállításában a gazdasági igazgatóságon belül egy személyi változás is segíti a munka hatékonyságát, új igazgatót ismertünk meg, mutattak be nekünk a mai napon, Dr. Túróczi Imre úr személyében, akit más egyéb munkák kapcsán már ismerünk„- mondta el Bagdi Sándorné a pénzügyi bizottság elnöke.



A jövő évi költségvetést megállapító rendelet előkészítése kapcsán elmondható, hogy „az állami feladat finanszírozás mértéke marad, viszont összegében csökkenés tapasztalható.„ Ez azzal magyarázható, hogy Szolnok lélekszáma folyamatosan csökken – tudtuk meg a bizottság elnökétől.



„Jelentős változás lesz 2017 évben, hogy az iskolák működtetése is állami feladat lesz, tehát az önkormányzatnak az iskolák működtetésére tervezni összeget már nem kell. Továbbra is megmarad az étkeztetés állami finanszírozása és az önkormányzat működtetéséhez szükséges állami támogatás„-tette hozzá.



A végleges költségvetés összeállításáig még át kell gondolni a nem kötelező feladatok ellátását, melyet a város saját forrásból old meg. A bérrendezés is fontos feladat – emelte ki Bagdi Sándorné.




„Vannak olyan területek, ahol bérfeszültségeket jelent a minimálbér emelkedése, nem beszélve arról, hogy a minimálbér változás önmagában is plusz terhet jelent az önkormányzat számára. Tehát fontos, hogy a képzett és elhivatott munkaerő megtartása érdekében a bérek felülvizsgálata megtörténjen„-folytatta az elnök.



A bizottság egyhangúlag támogatta a költségvetés koncepcióját, végleges verziója azonban 2017 februárjára készül el.

Előző Adventi gyertyagyújtás a Kossuth téren
Következő Kazah est a Megyeházán

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás