Sportolók köszöntése

A város diákolimpiai és felnőtt magyar bajnokait illetve edzőiket, felkészítőiket köszöntötték a városházán. Az ünnepségen csaknem 100 szolnoki általános és középiskolás sportteljesítményét ismerték el valamint több, nemzetközi és hazai mezőnyben is sikeresen teljesítő felnőtt sportolót díjaztak. A tehetségeket Szalay Ferenc polgármester köszöntötte.

A szolnoki önkormányzat évek óta megrendezi az Országos Diákolimpiai és Magyar Bajnoki Díjátadó Ünnepséget, ahol köszönti az olimpiai sportágakban legeredményesebb szolnoki sportolókat. Szalay Ferenc ünnepi beszédében azt mondta: „a sport tanító ereje, nemcsak a pályán, hanem a hétköznapokban is megmutatkozik, értékét az élet minden területén kamatoztathatjuk.„ A polgármester elismerően szólt a szolnoki sportéletről, hangsúlyozva: a megyeszékhelyen valódi utánpótlás nevelés zajlik.

„Lehet pénzen vásárolni sportolót, lehet pénzből csinálni klubot, és nyerni is lehet bármit, de ha a stabilitás nem lesz meg, ha nem a gyerekekre, az utánpótlásra alapozza meg egy város egy megye egy ország a sportját. „

Az eseményen csaknem 100 szolnoki általános és középiskolásnak ismerték el sportteljesítményüket. Nádor Adél fiús sportot választott, cselgáncsozik, és korosztálya legjobbja.

„Bizonyítani szerettem volna, hogy egy lány is meg tudja mutatni, hogy mire képes , nemcsak kisminkelni magát.„

A Széchenyi körúti Általános Iskola aerobicosai szintén diákolimpiai bajnokok lettek. Mindannyian első osztályos koruk óta űzik ezt a sportot.

„Hét éve tanulom ezt a sportot, azért választottam ezt a sportot, mert szeretem a színpadi munkákat és a ritmust.„

Az eseményen a felkészítőket, az iskolákat és az egyesületeket, valamint a vízilabda és a kosárlabda csapat tagjait köszöntötték.

Előző Önkéntesek Napja
Következő Adventi gyertyagyújtás a Kossuth téren

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás