Művésztelep kiállítás Ferihegyen

A 114 éves Szolnoki Művésztelep, a jelenlegi Magyarország legrégebbi, legnagyobb hagyománnyal rendelkező művész kolóniája, megtisztelő felkérésnek tett eleget 2016 novemberében. A híres művészközösség a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér Kormányvárójában mutatkozott be.

Budapesten a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér Kormányvárójában látható a szolnoki Művésztelep kiállítása. A három hónapig álló tárlat fogadja a repülőtérről induló és az oda megérkező magas rangú személyeket, akik a Művésztelep jelenlegi lakóinak 20 kiemelkedő munkáját tekinthetik meg. A szerencsés időzítésnek köszönhetően a Budapesti Víz Világtalálkozó 2016 résztvevői is a szolnoki festményekben, szobrokban és grafikákban gyönyörködhettek. Sinka Ilona a Kormányváró vezetője elmondta, hogy rendszeresen vannak kiállítások náluk, de a Szolnoki Művésztelep képzőművészeti anyaga számukra, dolgozók számára és a hozzájuk érkező vendégek számára is a legkedvesebbek közé tartozik izgalmas képi világuk és a teret megmozgató szobrászati megoldásaik miatt.

Előző Karácsonyi musical Szolnokon a Szent Márton Társulat előadásában<br>
Következő Csemer Patrícia az Együtt Egymásért Ifjúsági Klubban

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás