Judosok a Liget úti iskolában

A Tószegi-Ferroflex Judo Club ifjú sportolói tartottak bemutató edzést a Liget Úti Általános Iskolában. A fogyatékkal élő diákok megismerkedhettek a sportággal és a versenyzőkkel is. Az egyesület célja, hogy minél több sérült gyerek sportoljon, a judo ugyanis számukra ideális választás lehet.

Küzdőtérré alakult a Liget úti iskola aulája. Ifjú judokák vették birtokba. Céljuk, szeretett sportáguk népszerűsítése. A Liget úti iskolába sérült illetve fogyatékkal élő diákok járnak. Figyelmüket fenntartotta a bemutató. Sőt ez a sportág számukra is ideális lehet, hiszen jelentősen fejleszti a mozgáskoordinációt.



“Örültünk nagyon a megkeresésnek, hogy van egy sportegyesület, akik vállalnák azt, hogy kifejezetten sérült gyerekeknek adnak lehetőséget. A helyzet az, hogy minden sérült gyereknek a mozgás az első funkció, amit leginkább kell fejleszteni, hiszen ezáltal fognak fejlődni a többi képességterületek.”” – mondta Bókánné Guth Tímea gyógypedagógus.



A kicsi is legyőzheti a nagyot. Tiszteletre, kitartásra és a lehetetlen leküzdésére is segít a sportág. Kerekes Imre aki a Közép-Magyarországi Regionális Judo Szövetség fogyatékkal élőket segítő bizottságának is tagja nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a fogyatékkal élőkhöz is eljusson ez a sport.



“”A dobásoknál nagyon nagy volt az ováció, a fölhördülés. Azt látom mindenkinek tetszik. Jellemzően itt sem tudták, hogy mi a judo azért is látom éppen ennek szükségét, hogy kimenjünk a gyerekek közé, hogy megtudják itt nincs ütés, rúgás, itt test test elleni küzdelem van és pontosan ez a lényege, hogy olyan mozgáskoordinációk vannak ebben a sportban, amit, ha begyakorolnak életük végéig elvezeti őket.”” – mondta Kerekes Imre a Tószegi-Ferroflex Judo Club elnöke.



A Liget útis diákok is kipróbálhatják a judot. Sajnos sportolási lehetőségeik nagyon beszűkültek, hiszen kevés helyen fogadják őket, hiszen nem tudják biztosítani az általuk igényel speciális foglalkozást. A bemutatón részt vett Kerekes Gréta is a ceglédi klub kiválósága, aki legutóbb megnyerte a junior magyar bajnokságot, U23-as korosztályban ezüst, a felnőttek között pedig bronzérmet szerzett



“”Én nagyon szeretem ezt a sportágat és úgy vagyok vele, hogy, aki tudja csinálja, attól függetlenül, hogy sérült vagy nem sérült, nem ezen múlik, mindenki, aki örömét leli benne nagyon fontos, hogy sportoljon.”” – mondta Kerekes Gréta.



A Liget úton is minden nap van testnevelés óra illetve gyógypedagógusok által vezetett különböző sportszakkörök is. Az izgalmas sportágak fenntartják figyelmüket, ha versenyhelyzet van az pedig tovább fokozza lelkesedésüket. A judo ilyen, számukra is ideális sport. ”

Előző Bowling versenyt szervezett a Magyar Speciális Olimpia Szövetség <br>
Következő A RepTár lett az Év Turisztikai Attrakciója

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás