1994. december 2-a. A dátum, amely örökre bevésődött a magyar vasúti történelembe, az ország, a szajoliak és az áldozatok hozzátartozóinak emlékezetébe. 22 évvel ezelőtt az ezen a napon történt szerencsétlenségben 31-en veszítették életüket.
Fekete tintával íródott a magyar vasút története 1994. december 2-án. 16 óra 46 perckor a Nyíregyháza felől Budapestre közlekedő gyorsvonat Szajolnál kisiklott. Zöld jelzés mellett, az engedélyezett legnagyobb sebességgel roboghatott volna át az állomáson a második vágányon. Egy szabálytalan tolatást követően a rosszul beállított váltó miatt azonban az első vágányra kitért. Oda, ahová legfeljebb 40 km/órás sebességgel érkezhetett volna, miközben a szerelvény 112 km/órával száguldott. A mozdony és az első kocsi még a sínen maradt, de a kisikló második és a konzervdobozként összegyűrődő harmadik vagon óriási pusztítást végzett. Gyakorlatilag eltűnt a fél állomásépület, a restivel, a szolgálati lakásokkal együtt. Iszonyatos látvány fogadta a civileket, majd a kiérkező tűzoltókat, mentőket, rendőröket, katonákat. Összeroncsolódott holttestek, leszakadt végtagok, súlyos és könnyű sérültek mindenhol. Mindenki segíteni akart, mindenki a túlélők után kutatott, de sajnos nem mindenkin sikerült segíteni. A magyar vasút történek negyedik legtöbb áldozatát követelő szerencsétlenségben összesen 31-en veszítették életüket: 27-en a helyszínen, 4-en a kórházban, 52-en pedig megsérültek. A vizsgálatok megállapították, hogy a tragédiát emberi mulasztás okozta, 1996-ban a Legfelsőbb Bíróság 3, az állomáson szolgálatot teljesítő vasutast ítélt el. Az emlékek talán halványodnak, de az okozott sebek, lehet, soha be nem gyógyulnak. De egy biztos, a hozzátartozóikat elvesztők soha nem feledik 1994. december 2-át.