Babarczy László – Szent Johanna

Egy szent nő aki nem fogadta el a sorsát.
A Szolnoki Szigligeti Színház ezúttal Johanna drámájával készült a közönségnek. A küzdelmekkel teli történet egy pillanatra sem engedi el a néző kezét.

Bernat Shaw megfejthetetlen Szent Johannájának tragikus történetét állította színpadra a Szolnoki Szigligeti Színház társulata. A százéves háború idején játszódó történetben egy falusi lánnyal ismerkedhet meg a közönség, aki a szentek sugallatára áll be katonának, koronáztatja királlyá VII. Károlyt és száll szembe az angolokkal a francia Orleans felszabadításáért. Az egyház és az uralkodó azonban tartva hatalma elvesztésétől a kezdeti rajongás után Johanna ellen fordul.

“A szerepből is ilyenkor az ember sokat tanul. Ami leginkább tanulságos, hogy hogy lehet az, hogy egy ennyire fiatal, ennyire egyszerű lány elképesztő erővel bír. Tehát ez az, ami bámulatos benne.”” – mondta Molnár Nikolett, a darab főszereplője.

A hat képben játszott történelmi színművet a rendező Babarczy László már másodjára vitte színpadra. A szolnoki társulattal ezúttal egy olyan darab megalkotására törekedett, ahol a elsősorban a lány karaktere kerül előtérbe. A színpadon emiatt a díszletek csak jelzésértékűek, így segítve a nézőt a helyszínek közötti eligazodásban. A rendező Johanna megmagyarázhatatlan lényét, ebben a környezetben igyekszik tökéletesen bemutatni.

“”Ha az ember szerelmes bele, már pedig én például igen, akkor van valami esélye arra, hogy segítsen létrehozni egy ilyen színpadi csodalényt, mint amilyen a Johanna. Én azt gondolom, hogy sínen vagyunk.”” – tette hozzá Babarczy László rendező.

A tanulságokkal túlcsordított Szent Johanna sorsa a ma emberének is tükröt állít. Megdöbbentően zúdítva nézőre a nőket évtizedek óta körülvevő szigorú társadalmi szabályokat.
A színdarabot december 18-ig tekinthetik meg a közönség a Szolnoki Szigligeti Színházban. ”

Előző Rendhagyó történelem óra a Széchenyiben
Következő 105 éves a szolnoki repülés

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás