Denevér odút helyeznének el, a lakók tiltakoznak

Két denevérodút helyeztek volna el ma az egyik József Attila úti panelház oldalfalaira. A lakók azonban tiltakoznak, nem a menedékhely, hanem annak helye ellen. Õk azt szeretnék, hogy a liftházra kerüljön, ez viszont élettanilag és kivitelezési szempontból sem megoldható. A lakók aláírásokat gyűjtöttek, így ma nem szerelték fel az odúkat. Sorsukról később döntenek.

A lakók petícióját adta át képviselőjük, 37-en írtak alá. Ezzel tiltakoznak az ellen, hogy az épület falára kerüljön fel a két odú, ők azt szeretnék, hogy a tetőn lévő liftház külső burkolatára szereljék fel.

“Ez egy 45 milliós beruházás. Tudjuk, hogy védett madarak. Egy olyan megoldást kellett volna találni erre az egészre, hogy a lakóközösséget ne zavarja.”” – mondta Pogány Csabáné.

A lakók hangsúlyozták, nem a denevérekkel van problémájuk, hanem az odúk helyével. A kivitelező cég képviselője viszont az mondta: a liftház oldalára nem tehetik fel.

“”A liftakna magassága körülbelül 3 méter, így az odú alja emberi kéz elérhetőségének a közelébe kerül ezáltal nem tölti be funkcióját, mert túl közel van és a denevérek nem fogják használni csak föltennénk és fölöslegesen tettük volna föl.”” – mondta Gál András a Szoltisz Kft. építési üzemvezetője.

A Szoltisz Kft. egyébként saját költségén készítette el a két odút, a lakóktól nem kértek érte pénzt. A probléma abból fakadt, hogy az épületet korai denevérek lakják, a panelek közötti résekben élnek. Megkezdődött a szigetelés, így a rágcsálók élettere is felbolydult.

“”Bejelentés érkezett a hatóságunkhoz, hogy ebben az épületben denevérek élnek és aggódtak azért, hogy a denevérek ebből az épületből kiűzésre kerültek. A hatóságunk így került képbe ebben az ügyben, megvizsgáltuk az esetet és tapasztaltuk, hogy valóban denevérek élnek az épületben.”” – mondta Dobrosi Dénes a megyei kormányhivatal természetvédelmi szakreferense.

Legtöbbjük nyílásokon elhagyta az épületet, de mivel telelésük megkezdődött, így még több állat bent van a szigetelés mögött.

“”A természetvédelmi törvény előírja, hogy a védett és fokozottan védett élőlényeknek az élettevékenységét nem szabad megzavarni, az élőhelyét nem szabad megváltoztatni.”” – mondta a lakóknak Dobrosi Dénes.

A denevéreknek a lakók közvetlen környezetében – például az ablakpárkány fölötti hasadékban – nincs helyük.

“”Ez a program pontosan ezt szolgálja, hogy ne a közvetlen környezetben legyenek a denevérek, ne ott cincogjanak a hálószoba fala mögött, hanem kikerüljenek a burkolaton kívülre, nyílászárótól távolra, a fal szegélyében, ahol senkit nem fog zavarni.”” – hangsúlyozta Dobrosi Dénes.

Nagyjából 50 korai denevér él az épületben. Azon túl, hogy védettek, hasznosak is, hiszen rovarokkal táplálkoznak és a szúnyog elleni közdelemben – az állatok között – a leghatékonyabb társa az embernek. Az odúkat egyébként a későbbiekben a nemzeti park munkatársai tartják majd karban. Egyelőre azonban – a lakók tiltakozása végett – még nem kerülnek fel. Hatósági vizsgálat következik utána döntenek majd újra az odúk ügyében. ”

Előző Átszervezik a városüzemeltetési feladatokat
Következő Pszichiátriai betegek szakmai napja

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás