Ünnep 2017 kiállítás a Művésztelepen

Pénteken nyílt meg a szolnoki Művésztelep immáron hagyományos év végi kiállítása. A Kert Galéria tárlatán bemutatkozó művészek egy része a telep alkotója, míg többen az un. Kert Csoport tagjai- maguk is elismert helyi művészek. A kiállítás tematikáját annak címe is jelzi. Az Ünnep 2017 névre keresztelt csoportos tárlat január végéig látható.

Szobrok, grafikák, festmények sorakoznak a szolnoki Művésztelep Kert Galériájában. Szolnoki művészek mintegy 50 alkotása igyekszik adventi hangulatot varázsolni, bár a kiállított művek nem feltétlenül az “Ünnep 2017” tárlatra készültek. A szolnoki Művészeti Egyesület nyolcadik alkalommal szervezte meg az óévbúcsúztató tárlatot. A megnyitón Almási Kamilla, a Váci Pikéthy Tibor Zeneművészeti Szakgimnázium népi ének szakos tanulója morvai karácsonyi dalokat adott elő. A vendégeket Kállai Mária köszöntötte. A megyei kormánymegbízott azt mondta: a megye büszke lehet művészeire.

“Megyénkben és Szolnokon is tehetséges művészek élnek, akik a mi gyönyörűségünkre és közös valóságunkból új világot teremtenek. Ez a termékeny közösség idén ünnepelte a Művésztelep 115. évfordulóját. Most is részesei lehettünk a 16. Artjáró Összművészeti fesztiválnak. Valamennyien büszkék vagyunk arra is, hogy a művésztelep magyar örökség díjat kapott.”

Az ötven alkotást felsorakoztató ünnepi tárlat január végéig tekinthető meg a szolnoki művésztelepen.

Előző Felújítják a Kiskörét Abádszalókkal összekötő hidat
Következő 150. éve született Szolnok vármegye alispánja

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás