Településképi Arculati Kézikönyv bemutatása

Elkészült a város Településképi Arculati Kézikönyve. A város honlapján elérhető dokumentum nem más, mint egy útmutató a lakosság számára. A kézikönyv céljáról a Szolnokiakat tegnap lakossági fórumon tájékoztatták.

“A Berzsenyi Dániel utca és az összes kis utca, valamint a Vas Gereben utca is szintén egy nagyon hosszú utca, mint a Berzsenyi Dániel utca. Most erre kellene egy kicsi útfejlesztés.”- mondta Csirke Tiborné.

Saját észrevételeiket is felvetették tegnap a város Település Arculati Kézikönyvének bemutatóján résztvevők. A dokumentum Szolnok természeti- és épített értékeit tartalmazza- így a jövőben megvalósuló beruházások hatásai még nem olvashatók ki belőle. Ennek ellenére volt akit az épülő M4-es nyomvonala érdekelt.

“Tudunk róla, hogy az M4-es nyomvonala is ott fog elmenni a Kőrösi út- Abonyi út térségében. Részemről ez érdekelne konkrétabban.”- mondta Gyulai Norbert.

“A település rendezési tervben szerepel az M4-es nyomvonala. Annyira nem érinti a Kőrösi út térségét érinteni, mert a jelenlegi abonyi felüljáró csomópontot érinti. Onnan észak-0keleti irányba megy majd.”- mondta az önkormányzat főépítésze Pataki Ferenc.

A Településképi Arculati Kézkönyvre épül a Településképi rendelet, melynek célja a lakosság bevonásával a város képének védelme és alakítása. A dokumentum Szolnok honlapjáról tölthető le.

Előző További munkahelyek jönnek létre a megyében
Következő Lakossági fórum a Fiumei Úti Általános Iskolában

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás