50 éves a Fiumei úti Általános Iskola

50 éves a Fiumei úti Általános Iskola. A születésnapi rendezvénysorozat ünnepélyes megnyitóját szombaton délelőtt tartották. A jubileum alkalmából megjelent az iskola Emlékkönyve, mely tanulók és tanáraik visszaemlékezésiről szól, de megtalálható benne például osztálynévsor is. Az eseményen megnyílt a volt Sipos téri, majd Ságvári, jelenleg Fiumei 50 évét átfogó fotókiállítás is.

1900-ban az akkori Felsőmalom, Harcsa és Ponty utca szögletében álló üres telken egy földszintes, 5 tanteremből és szolgálati lakásból álló iskolát emelt a város. Ezzel kezdődött a Sipos Téri Általános Iskola története. Generációk cseperedtek fel falai között. 1967-ben azonban megszűnt a tanítás, mert felépült a Ságvári körúti, mai Fiumei iskola. Az 50 éves jubileumot ünneplő intézményben szombaton tartották a születésnapi rendezvénysorozat megnyitóját.

“Tudjuk jól, hogy a történelemben az 50 év nem számít, ellenben egy iskola életében jelentős esemény. A múltunk predesztinál bennünket arra, hogy álljunk meg egy pillanatra, nézzünk hátra. Hívjuk össze a diákokat a régi tanárokat akik itt végeztek a Fiumeiben, Ságváriban és idézzük fel azokat a szép emlékeket, amelyek itt megtörténtek itt mindannyiunkkal. ” – mondta Rusvai Károly, igazgató.

Az ünnepélyes megnyitót követően megnyílt az iskolatörténeti kiállítás, valamint az intézmény művésztanárainak és diákjainak képzőművészeti tárlata is. Az esemény egyben osztálytalálkozója is volt a fiumeis, ságváris és Sipos téri diákoknak, akik szívesen emlékeznek vissza az itt eltöltött évekre. Ide járt többek között Dr. Kaposvári Gyöngyi, a Damjanich János Múzeum igazgatóhelyettese, a “Sipos téri találkozó” elnevezésű rendezvény ötletgazdája.

“Nagyon sok emlékem van az iskoláról, nagyon sok minden köt ide. Remek tanáraink voltak, ez az iskola nemcsak tanított, hanem nevelt is. ”

A jubileum alkalmából megjelent az iskola Emlékkönyve, mely tanulók és tanáraik visszaemlékezésiről szól, de megtalálható benne például osztálynévsor is, iskolatörténet, sőt olyan volt ságváris diákok is megszólalnak benne, akik ma a Fiumei tanárai.

Előző Levéltári kincseink -2017-11-11
Következő Csokoládéfesztivál

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás