Hypertonia nap

Hazánkban több, mint 3 millió embert küzd magas vérnyomással. Ez a leggyakoribb olyan kórkép, amivel orvost megkeres a beteg. Emiatt fontos a szakemberek megfelelő képzése. Ezt a célt szolgálja az idén immár 13. alkalommal megrendezett szolnoki Hypertónia napok, ahová az ország több pontjáról érkeztek professzorok.

“Mentsünk meg egy életet, hogy próbáljuk meg a középiskolák szintjére az újraélesztést, a laikus defibrillátorok használatát még jobban elterjeszteni.”

Ezekkel a szavakkal nyitotta meg Dr. Herczeg Béla a 13. Hypertonia Napokat. November 10-én és 11-én ismét összegyűlnek azok az orvosok, akik magas vérnyomás kezelésével és az ezzel kapcsolatos kutatásokkal foglalkoznak. Ahogy a főorvos a beszédében is utal rá, a megelőzésre is igen nagy hangsúlyt fektetnek.

“Gyakorlatilag sok testmozgás, kevés só, ne hízzunk el- tehát a szénhidrátból sem szabad sokat. Hát ha valakinek olyan az anyagcseréje, hogy sok húst és zöldséget eszik, akkor nem hízik meg, akkor nem lesz cukorbeteg. És ha sokat mozog, akkor pedig a vérnyomását és a vegetatív idegrendszerét is stabilizálja.”

A legfrissebb adatok tényszerűen mutatják hazánkban a magas vérnyomás előfordulását, az ellátás alakulását és az elért eredményeket. Ezek alapján elmondhatjuk – hangzott el a konferencián – régiónk minden téren jól teljesít.

A szűrővizsgálatok kiterjesztésével és a házi orvosokkal történő folyamatos szakmai konzultáció fenntartásával további javulást várnak.

“A gyógyszereket akkor is tovább kell szedni, hogy ha nem érzünk semmit. Nagyon fontos, hogy a vérnyomást legalább naponta kétszer megmérjük, nem kapkodva, hanem mindig ugyan abba az időpontban.” -javasolja Prof. Dr. Csiba László, a Debreceni Egyetem Neurológiai Klinika tanára.

A Szívügyünk Szolnok Alapítvány fő célja, hogy a térségben élő szív-és érrendszeri betegek, valamint a magas vérnyomással küzdők teljesebb és színvonalasabb ellátást kapjanak.

Előző Szkíták és kelták örökségeiből nyílt kiállítás a múzeumban
Következő Könyvek a Jászságból

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás