A sajtókapcsolatokat értékelték a törvényszéken

Gyors, korrekt és napra kész. Az észrevételek beépítésével igyekszik a nézőkhöz, hallgatókhoz, olvasókhoz eljutó bírósági híreket publikálni a Szolnoki Törvényszék. Ennek érdekében kérdőívet is eljuttattak a megye újságíróihoz. A tapasztalatokról és a továbblépés lehetőségeiről egyeztettek ma a felek a Törvényszéken.

2014- óta működik önálló sajtóosztály a Szolnoki Törvényszéken, ahol un. “ügyszakos”” sajtószóvivők látják el hírekkel a helyi- és az országos sajtót. Míg országos viszonylatban 2015- ben 1258 hír- és sajtóközleményt fogalmaztak meg a törvényszékek, addig 2016- ban ez a szám 1526- ra emelkedett. Szolnokon tavaly előtt 67-, tavaly 210 esetben juttattak el információt az újságírók számára. “”Az országos- idézőjelben- rangsorban ugye másodikok voltunk a tavalyi év során. Tehát ez a 200 %- os emelkedés ez ezt eredményezte ami .. hát köszönjük a sajtó képviselőinek mert alapvetően talán a sajtó a kezdeményező, de nekünk is fontos érdekünk fűződik ahhoz, hogy hitelesen és a mi szemünkkel is átlátva és megfogalmazva kerüljenek az állampolgárok elé az egyes ügyek, vagy a bírósági szervezeti eseményekkel kapcsolatos egyes tények.””- erősítette meg Dr. Sándor géza a Szolnoki Törvényszék sajtóosztályának vezetője. Nézőink tájékoztatásában is fontos előrelépés lesz a tárgyalótermek kihangosítása, a kitűzött tárgyalások időpontjának publikálása, illetve a médiának szánt közlemények nyelvezetének, minőségének további javítása. Ezen kívül erősítik a törvényszék internetes oldalának hírrovatát, ahová sok esetben gyorsabban kerülnek majd fel az információk mint ahogyan azok a sajtóban megjelennének. Hangzott el a délutáni egyeztetésen. ”

Előző Javulhat az iskolabüfék kínálata
Következő Tűzgyújtási tilalom vége

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás