Javulhat az iskolabüfék kínálata

A becsengetéssel elindult az iskolabüfé ügy . Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügy Intézet összeállította azt a listát, mely részletesen kifejti, hogy mit kellene etetni a gyerekekkel az iskolai szünetben. A büfék többsége azonban nem árusítja azokat. Igaz tiltólistás csipszet és kólát sem kapni már az iskolákban.

Reggelire energiaital , tízóraira pedig chips. Nem ritka ez a párosítás a diákok körében. Az pedig tény, hogy ma hazánkban minden ötödik kisfiú és negyedik kislány már hétévesen túlsúllyal küzd – jegyezte meg Rétvári Bence államtitkár azon az augusztusi sajtótájékoztatón, ahol az iskolaigazgatókat tájékoztatták az iskolai büfékben árusítható, valamint a tiltott termékekről. A büfék üzemeltetőihez azonban még nem jutott el a lista. -” Én sem kaptam még semmiféle megkeresést, így abban maradtunk, hogy a tavalyi éveknek megfelelően nyitjuk és üzemeltetjük a büfét. Megpróbálom azt is tartani, hogy minél egészségesebb ételeket kapjanak a gyerekek. Mit kerestek leginkább? Péksütemény ami a szükségletüket kielégítette”-mondta el Busa Gabriella büfé üzemeltető. Ezen kívül csokit és cukrot is szívesen vesznek a diákok. Látható, hogy kicsöngetés után máris a büfébe vezet útjuk. 1690 Ott azonban sós chipset, kólát, szénsavas üdítőt már nem kapnak. Kukorica pehely , péksütemény és gyümölcslé a kínálat. A szülők többsége ma reggel csupa egészséges ételt csomagolt ezeknek az ötödikes gyerekeknek. Zöldség, gyümölcs, felvágott, teljes kiőrlésű zsömle. A ” ki reggelizett otthon? tanári kérdésre pedig a legtöbb kéz a magasba emelkedett. Így aztán nem ők a fő vásárlói a büféknek. Téglás Zóra elmondta: -Én nem szoktam a büfében vásárolni, mert anya otthon mindig rak be egy kis szendvicset, zöldséget, gyümölcsöt meg egy kis csokit. ” Tény azonban, hogy a büfékben vásárlók nem salátát, hanem chipset, édességet vennének. Ezen az otthoni szemléletformálással lehet javítani-vélik a védőnők. Mert az iskolában több kezdeményezés is nehezen talál pozitív fogadtatásra. Sok iskolatej és alma marad meg naponta. Kovács Katalin iskolavédőnő elmondta: -“Az iskolai gyümölcsprogram, iskolatej program, ezeket ha megkedvelik a gyerekek, és chips, kóla helyett ezeket fogyasztják, gyümölcsleveket, ezek mind azt szolgálják, hogy elkerüljék az elhízást. Másrészt az egészséges táplálkozással nemcsak a testüket, lelküket, tudásukat is tudjuk fejleszteni.” Ennek az iskolai büfének sem túl nagy a kínálata, a kormányzat által javasolt salátákhoz, helyben készített szendvicsekhez ugyanis a legtöbb büfé kicsi és nem rendelkezik engedéllyel. A kormány pontos tiltólistája még nem ismert, de azt már tudni, hogy büfékben tilos lesz a csipszadó hatálya alá eső termékeket árusítani, vagyis csipszet, cukros üdítőket, szörpöt, energiaitalt és csomagolt nassolni valókat . Ezt hamarosan a népegészségügyi hatóság ellenőrzi majd.

Előző 20. Levéltári Nap
Következő A sajtókapcsolatokat értékelték a törvényszéken

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás