Elszállított autók várják tulajdonosaikat

Ma is 4 közterületről elszállított rendszám nélküli autó várja tulajdonosát a József Attila úti telephelyen. Az utóbbi időben sikerült megtisztítani a várost a roncsautóktól, de a közterület-felügyelők folyamatosan járják a parkolókat és figyelmeztetik a rendszám nélküli gépjárművek tulajdonosait ha jogtalanul használják az utakat és elveszik a parkolóhelyet az autósoktól.

A Kolozsvári utcában már értesítő levél jelzi a autótulajdonos számára, hogy jogtalanul használta a közterületet, elvette a parkolóhelyet a rendszámmal rendelkező autóktól, ezért elszállították autóját.
SZABÓ ZOLTÁN a Közterület-felügyelet osztályvezetője elmondta: -“Közterületen olyan járműveket tárolhatunk, amelyek a közúti forgalomban részt vehetnek. Ennek az egyetlen nagy feltétele, hogy legyen rajta hatósági jelzés. A városban mi is több helyen találtunk már, illetve lakossági bejelentés alapján találtunk olyan járművet, amit hatósági jelzés nélkül huzamosabb ideig közterületen tároltak a tulajdonosai. ” Ilyen esetben kitesznek egy figyelmeztető levelet az autóra, majd megvárják a 10 napos türelmi időt. Ezután az NHSZ-el kötött együttműködési megállapodás szerint intézkednek a gépjármű elszállításáról. A rendszámmal rendelkező, de balesetveszélyes autókról a rendőrséget értesítik.
-“Volt egy időszak , amikor elég sok ilyen jármű került elszállításra a területről. Az elmúlt negyed évben három járművet szállítottunk el. Jelenleg is van folyamatban olyan ügy, melynek valószínűleg el fogjuk szállítani. De úgy gondolom, hogy a roncsautóktól sikerült megtisztítani a várost és ezek nem akadályozzák sem a forgalmat, sem a parkolási lehetőségeket”-folytatta az osztályvezető.
A József Attila úti telephelyre 17.500 Ft. szállítási és napi 1200 Ft tárolási díjat számolva kerül az autó. Ha nem viszi el a tulajdonos a gépjárművet, abban az esetben értékesítik azt. Ezek az NHSZ telephelyére a Közterület-felügyelet által elszállíttatott járművek is a tulajdonosukat várják.

Előző “Délvidéki életlépek” kiállítás nyílt a Szoboszlai Galériában
Következő Lakossági fórum

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás