“Délvidéki életlépek” kiállítás nyílt a Szoboszlai Galériában

A vidéki élet sajátosságait képeken keresztül mutatja be Tóth- Kovács János. A zentai születésű művész, 9 éves korában, egy gyermekkori vágyának köszönhetően indult el a képzőművészeti pályán. A festő életszemléletét a “Délvidéki életlépek” címet viselő összegző kiállításán keresztül mutatja be a szolnoki közönségnek.

A vidéki élet mindennapi feladatait megelevenítő 14 festményt Tóth-Kovács János 47 alkotásából válogatta ki. A művész vidéki gyökerei és alkotói filozófiája a tárlat minden darabján visszaköszön.

A vidék embere, természeti ember óhajtotta, mindig kívánta azt, hogy illatokat érezzen a képen, hogy hangokat halljon. Hallja a harang zúgását még ha, a képen nem szerepel templom. Tehát egy komplex, sajátjának mondható életérzést tudjon átélni, ami az ő támasztékát jelentette. Ennek a magyar képzőművészetben hatalmas hagyománya van.- Mondta Verebes György a Szolnoki Művésztelep vezetője a megnyitó beszédében.

A tárlat olajvászon képei közé akrillal készített művek is kerültek. Stílusa -hangsúlyozzák méltatói- keveredés nélkül ábrázolja a vidéki valóságot.

Szerencsére az a világ, amiben Tóth -Kovács József szíve és lelke teljes egészéből otthonosan mozog. Soha nem adta meg magát ezeknek a: hova tovább, művi, eszmei képződményeknek, amik ezt a festészetet avittnak titulálták.- Tette hozzá a művésztelep vezetője.

A Szoboszlai Galéria 29. kiállítását, március 4-ig tekinthetik meg az érdeklődők.

Előző Sportcsarnok klíma beruházás
Következő Elszállított autók várják tulajdonosaikat

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás