Jégből mentési gyakorlat a Holt-Tiszán

Új mentési módszert is kipróbáltak ma Szolnokon a befagyott Holt-Tiszán. A jeges sportok szerelmesei örültek a jégnek, ám a nagy vízfelület veszélyei miatt jégről mentési gyakorlatot rendezett a Szolnoki Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság és az Életjel Önkéntes Mentőcsoport.

A rendőrséggel, a mentősökkel és az érdeklődő önkéntes tűzoltó egyesületekkel együttműködve hajtott végre jégről mentési gyakorlatot a Szolnoki Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság és az Életjel Önkéntes Mentőcsoport.

Dékány László Tűzoltó alezredes, a Szolnoki Tűzoltóság parancsnoka elmondta:

“Mivel a szolnoki tűzoltóság területén nagyon sok vízfelület van, ami veszélyt jelent a vízen, jégen lévőkre ezért nagyon fontos, hogy minden évben elgyakoroljuk a jégről mentést télen, nyáron pedig a vízből mentést. ”

Több önkéntes tűzoltó egyesület, a rendőrség és a mentősök is ott voltak, hiszen az együttműködést is gyakorolni kell. Három -féle módszert is kipróbáltak ma.

-“Alapvetően egy hagyományos módszert próbáltunk ki, amit rutinszerűen használunk ha szükség volna rá. Egy mentő-boardot betolva, a sérültet ráemelve kihúzzuk a partra és a mentőknek átadjuk a sérültet”-tette hozzá a parancsnok.

Az életjel mentőcsoport pedig egy mentőcsónakos és egy most először alkalmazott , speciális, tömlős módszert is kipróbált. Erről Turi László Életjel Mentőcsoport elnöke beszélt: -“A nagy hidegre való tekintettel, a vastag jégen tudtuk végre gyakorolni azt a módszert, amit az amerikaiakhoz tudtunk ellesni. Egy tűzoltótömlő van felfújva 16 bárra . Az elején és a végén kapaszkodók vannak, amivel be tudjuk irányítani a lékhez a tömlőt, úgy, hogy nem kell magunknak is a jégre menni. Milyen esetekben használható ez? Akkor ha a partról 20-30 méterre van a sérült, de 40 méterre is be tudjuk küldeni és akkor ha veszélyes a jég és a mentőszemélyzet is bajba kerülhet.”

Búvárruhás tűzoltók játszották el a fuldokló korcsolyázó szerepét. Társaiknak gyorsan kellett cselekedni, mert a jeges vízben csak rövid ideig bírja az ember. Szerencsére az utóbbi években csak állatmentéshez riasztották őket, ám bármikor bekövetkezhet a baj, ezért minden évben frissíteni kell a tudást.

Előző 21 millió forintból fejlődik a MÁV Kórház
Következő A Doni Tragédiára emlékeztek

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás