Az esti előadás mellett a délutáni kosztümös főpróbát is meg kellett nyitni a közönség előtt, annyian szerették volna látni és hallani az Újévi Tánckoncertet. A vérpezsdítő dallamokkal, grandiózus programmal bíró esemény méltó évkezdése Szolnoknak.
Mindent elsöprő sikert aratott a hatodik Újévi Tánckoncert a körcsarnokban! A 2017-es év társadalmi eseménye igazán grandiózus programmal, látvánnyal és vérpezsdítő dallamokkal köszöntötte az újévet Szolnokon. A nagy érdeklődés miatti délutáni nyilvános kosztümös főpróbán közel 500 néző, este pedig telt ház köszöntötte az újévet. A megagála megálmodója Izaki Maszahiro japán karmester, aki 2015-ben kapta meg a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést.
“A mai telt házas koncert azt bizonyítja, hogy az utódok kultúrájának előkészítése jó kezekben van Önöknél. Ez Izaki Maszahiro törekvéseit is igazolja. A kitartó munkát, mellyel a Szolnoki Szimfonikus Zenekaral és a két ügyvezető igazgatóval végez annak érdekében, hogy a komolyzene minél többeknek átélt élménye legyen. Ahogy Kodály mondta: Legyen a zene mindenkié. Ez a mondat akár ennek az estének a mottója is lehet” – mondta köszöntőjében Lengyel Györgyi közigazgatási államtitkár
A produkcióban közel 300 fős szereplőgárda közreműködésével váltak “láthatóvá” a legnépszerűbb zenék, mint pl. a West Side Story híres dallamai vagy Piazzola Liebertangója. Latin karnevál, “Bartók Béla Táncszvitje, Delibes romantikus balettje, de egy perzsa vásár is megelevenedett a hatalmas sikerrel zárult est során.