Sokan korcsolyáztak hétvégén a Holt-Tiszán

Ezen a hétvégén végre hódolhattak szenvedélyüknek a jeges sportok szerelmesei. Bár az extrém hideg ellenére csak 11 cm volt a jégvastagság a Holt-Tiszán, ezért tömegeket nem bírt el a felület, saját felelősségre sokan korcsolyáztak.

Végre beköszöntött az igaz tél- mondták azok akik arra vártak, hogy végre jégre mehessenek Szolnokon. A Holt-Tiszát borító hó és az extrém, ám rövid ideig tartó hideg miatt mindössze 9-11 cm vastag volt a jég hétvégén. A vízirendőrség csak saját felelősségre ajánlotta a korcsolyázást. Mindkét nap sokan használták ki a rég várt lehetőséget.

“Tegnap is kint voltunk meg ma is és nagyon jót csúszkáltunk. A jég nagyon jó. Vártad már ,hogy ki lehessen jönni csúszni? Igen, nagyon vártam már mert nagyon szeretek korizni. 7 éves korom óta korcsolyázok és anya meg apa tanított meg” – mondta a 10 éves Tisza Panna.

Akik vasárnap mentek jégre, a szombati korizóknak köszönhetően már kész pályákat használhattak.

“Alig vártuk már, hogy igazi tél legyen. Tegnap jöttünk ki. 10 óra körül már kint voltunk. Mondhatni az első hollók voltunk. Hólapátokkal érkeztünk. Egy nagyobb csapat, közösség. Úgyhogy először el kellett lapátolni a havat, hogy amit itt látunk, hogy milyen jól lehet korizni, az nekünk is köszönhető. Igazi közösség kovácsoló terep ez most a Holt-Tiszán , nagyon sok ismerőssel lehet találkozni” – tudtuk meg Joó Zsuzsától.

Többen most tanultak meg korcsolyázni. Köztük Balogh Lina is.
– “Hát én még tegnap nem tudtam irányítani magam, de mára már belejöttem.”

“”Tegnap tanultam meg korcsolyázni és nagyon jó. És az is, hogy a barátnőmmel vagyok kint.”” – tette hozzá Szlankó Janka.

Nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek közül is akadtak, akik ezen a hétvégén tanultak meg korcsolyázni.

“”Kint vagyunk kb 11 óra óta, nagyon jó volt. Most tanultam, most jöttünk ki először , korcsolyát hoztak. Befagyott végre, így ki tudtuk próbálni”” – mondta Sipos Balázs .

A héten még maradnak a mínuszok, de a szabályok szerint szabadvizek jegén 8 cm jégvastagság alatt nem szabad tartózkodni. A 8 cm-es felület egy embert bír el, csoportos korcsolyázáshoz pedig legalább 12 cm vastag jég a biztonságos. ”

Előző Havazás és hideg
Következő Mindent elsöprő sikert aratott a hatodik Újévi Tánckoncert

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás