Kormányhivatal évértékelő

A kormányhivatalok életében január elsején bekövetkezett jelentős változásokról tájékoztatott ma a megyei kormánymegbízott. Kállai Mária kiemelte: a szervezeti átalakítás az ügyfelek érdekében történt, és természetesen a már jól bevált és megszokott ügyintézést nem érinti. Szó volt a az államigazgatásban dolgozók javadalmazásának reformjáról is, melynek következtében átlagosan 30 százalékos béremelés történt a szférában.

Tavaly is folytatódott a hatékony, gyors, egyszerű és szolgáltató közigazgatás megvalósítása. Az alapok lerakása után az elmúlt időszakban a működés finomhangolásán volt a hangsúly – kezdte tájékoztatóját Kállai Mária. A megyei kormánymegbízott a hivatal szerkezetei átalakításáról beszélt.

“Az előző évben lezajlott egy sor vizsgálat, látható vált hogy a kormányhivatal egy jól bevált rendszer. Koncentráltan komoly erőforrás megtakarítással , hiszen egy fedél alatt vagyunk. Így nagyon eredményesen tudunk intézni az ügyeket.”

Január elsejétől a Kormányhivatalhoz csatlakozott a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, így a kormányhivatal létszáma 1507 főre nőtt. Emellett több változás is történt, például összevonásokkal létrejött a Hatósági, Társadalombiztosítási Főosztály. A Szolnoki Járási Hivatal szervezetébe került a Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály, a Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály teljes csapata pedig a kormányhivatalhoz.

“Szeretném hangsúlyozni, hogy ez a változás az ügyfelek számára , hiszen ügyfélfogadás, helyszínek ügyfélfogadási idő és a tartalom és a munka minősége ugyanez marad, sőt azt kell mondani, hogy azt reméljük ettől, hogy egyszerűsödött az élet. Mert a megye dolgaiért itt a megyében tudunk továbbra is jól dolgozni és természetesen felelősséget vállalni.”

Kállai Mária szólt az államigazgatásban dolgozók javadalmazásának reformjáról is. 2016. július elsejétől a járási hivatalok munkatársainak illetményemelkedése felsőfokú végzettségűek esetén 34°%, középfokú végzettségűeknél pedig csaknem 40-50%-os volt. Az évindító tájékoztatót követően a megyei kormánymegbízott, valamint Kovács Sándor, a megyei közgyűlés elnöke és Szalay Ferenc polgármester köszöntötte a sajtó képviselőit. Kállai Mária beszédében kiemelte: a megyei tudósítók sokat tettek azért, hogy megismertessék a változásokat a lakossággal. A médiumok hozzáállását egy kötetlen beszélgetés keretében köszönték meg a vezetők.

Előző Jégtörő búvárok
Következő Ismét elismerték a várost

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás