Nagytakarítás a portán kívül. Szombaton a Holt- Tisza két átellenes partszakaszán is szemétkommandó indult. A kezdeményezés mögött mindkét esetben önkéntes vállalás állt. A reggeli órában...
Gátrekonstrukció
Elkezdődtek a Tiszaparti sétány árvízvédelmi munkálatai. A város legnagyobb vízügyes fejlesztése során összesen több mint 5 km-es szakaszon erősítik meg a védvonalat. Ennek egyötöde a...
Gátrekonstrukció
Elkezdődtek a Tiszaparti sétány árvízvédelmi munkálatai. A város legnagyobb vízügyes fejlesztése során összesen több mint 5 km-es szakaszon erősítik meg a védvonalat. Ennek egyötöde a...
Újabb kitüntető címet kapott Szolnok
A tavalyi Családbarát Önkormányzat Díj után a megyeszékhely elnyerte az Idősbarát Önkormányzat Díjat is. Az elsimerést Kállai Mária alpolgármester ma vette át a Parlamentben rendezett...
Heltai nagy sikerű darabjával indul az idei színházi évad
Pénteken este 7 órakor kezdődik a Szigligeti Színház 2012/2013-as évadának első bemutatója. Heltai Jenő: A néma levente című darabját Kiss József rendezésében láthatja a közönség,...
A magyar élelmiszerlánc lassítana az élelmiszerek drágulásán + video
32. alkalommal rendezték meg a Tiszaföldvári Coop napokat. A kilátogatókat kirakodóvásár és színpadi programok várták. A hagyományos rendezvényen részt vett Murányi László az élelmiszerlánc vezérigazgatója,...
Polgárőr toborzás + video
Szombaton a megye majd minden településén toborzást tart a megyei polgárőr szövetség. Szolnokon az újvárosi sportnapon lehet csatlakozni. Erősítésre pedig szükség van - tudtuk meg...
Szolnokon is felléptek
Világhírű vendégeket, a 38 éve alapított Muzsikás Együttes tagjait látta ma vendégül a Varga Katalin Gimnázium és a Széchenyi Körúti Általános Iskola. A rendhagyó ének-...
Folytatni kell a takarékoskodást
Időarányosan teljesültek a város ez évi bevételei és kiadásai - derül ki az első félév gazdálkodásának adatait tartalmazó költségvetési beszámolóból. A pénzügyi bizottság délutáni ülésén...
