Vádemelés a tavalyi zagyvarékasi emberölés ügyében

A vádhatóság 14 év 3 hónap szabadságvesztés kiszabását indítványozta. Tavaly július elsején gyilkosság történt Zagyvarékason. Két nappal az emberölés után a rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, akinek előzetes letartóztatását július hatodikán el is rendelték. A több szakértői véleménnyel is alátámasztott vádirat szerint a férfi kábítószerfüggő volt, bódult állapotban jutott be az idős asszony portájára, mivel a kerítésre kitett tábla azt hirdette, hogy a házban almát tud vásárolni. Ismeretlen okból szóváltásba keveredtek, a vita során a férfi több késszúrással megölte az asszonyt. Jóllehet szakértői vélemények, térfigyelő kamerák felvételei és szemtanúk vallomása is a férfi ellen szól, az azóta is előzetes letartóztatásban lévő vádlott valamennyi kihallgatásán tagadta a bűncselekmény elkövetését. Ezért elképzelhető, hogy az előkészítő ülés eredménytelenül zárul. Az előkészítő ülést várhatóan tavaszra tűzi ki a törvényszék. Ha ezen a vádlott elismeri bűnösségét, úgy megkezdi az ügyészség által indítványozott szabadságvesztés letöltését. Ha nem tesz vallomást, úgy egy későbbi időpontban tárgyalás kezdődik. Az ezen hozott ítélet az ügyészség által indítványozott 14 év 3 hónapnál rövidebb, de hosszabb szabadságvesztésről is szólhat.
 

Előző Téli szünet a közművelődési intézményekben
Következő Karácsonyi állatstop

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás