Baleset

Ma sokan elkéstek az iskolából és a munkahelyekről is. Egy reggel 7 órakor történt közlekedési baleset miatt délelőtt 10 óráig teljes útzár mellett helyszíneltek a rendőrök. Szandaszőlős és Szajol felől is állt a kocsisor. A 3 autót érintő balesetben ketten súlyosan sérültek. Hatalmas dugó és lépésben is alig haladó autók csütörtök reggel, több útszakaszon is. A szandai reptér és a bevásárlóközpontok közötti, Szent István hídra felvezető, jól belátható szakaszon eddig tisztázatlan körülmények között frontálisan ütközött két személyautó, egy harmadik pedig beléjük csúszott. Németh Ádám megyei szóvivő, Katasztrófavédelmi Igazgatóság  -” Ma reggel nem sokkal 7 óra előtt kapott jelzést a Katasztrófavédelem Megyei Műveletirányítása, hogy 3 személyautó ütközött össze a 4-es számú főút százas kilométerénél. Az esethez a Szolnoki Hivatásos Tűzoltók 3 gépjárművel vonultak és a helyszínre riasztották a Katasztrófavédelmi szolgálatot is. Két gépkocsiba két ember volt beszorulva, őket a tűzoltók feszítővágók segítségével szabadították ki. “Egyik autóban sem ült utas, a két frontálisan csapódó gépjármű női és férfi sofőrjét súlyos sérülésekkel a Hetényi Géza Kórházba szállították. A harmadik ütköző autó vezetője könnyebb sérüléseket szenvedett. A rendőrség teljes útzár mellett kezdte meg a helyszínelést. A 4-es út szajoli szakaszáról és a Szent István hídra vezető utakról is a városon át terelték a forgalmat egészen délelőtt 10 óráig. A baleset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálják.
 

Előző Karácsonyi műsor a szolnoki bv-intézetben
Következő A Szeretet Adja Magát

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás