Jogi, Rendészeti, Közbeszerzési és Ellenőrző Bizottság

Pótlólagos támogatás az önkormányzati tulajdonú cégeknek, a 2020-as üzleti tervek véleményezése, és a jövő évi munkaterv elfogadása. A Közgyűlés Jogi, Rendészeti, közbeszerzési és ellenőrző Bizottságának ülésén elhangzott: a város intézményeitől elvárják a költségtakarékos tervezést, ám ez nem mehet a vállalt feladatok rovására. 11 önkormányzati tulajdonú cég vár év végi pótlólagos támogatást a várostól. A RepTár, a Szolnoki Városfejlesztő Zrt, a Szolnok Televízió, a színház, a Szollak csak néhány ezek közül. valamennyi társaság elkészítette év eleji üzleti tervét, melyhez idén is kiegészítésre van szükségük. Van cég, mely 21 millió forintra, van olyan, mely ennél jóval többre nyújtott be igényt.”Beterveznek egy célszámot, általában alultervezett a célszám, és amikor szükség van anyagi, tárgyi vagy bértámogatáshoz, ilyenkor dönt a közgyűlés, hogy jogosultak-e a plusz támogatásra.”” -mondta Szekeres Éva elnök, jogi, rendészeti, közbeszerzési és ellenőrző bizottság (Szolnoki Többség – XXI. század).Valamennyi cég elkészítette a 2020-as évi üzleti tervének tervezetét. Az önkormányzat elvárása ezeknél, hogy költséghatékonyak legyenek, de ez nem sértheti a vállalt feladatok ellátását. Ahogyan a bizottság elnöke mondta: év végén látja az önkormányzat, hogy milyen normatív támogatást kap az államtól. Ha egy önkormányzat jól dolgozik, az állami normatív célszámok, a támogatás annál kevesebb.””Mint bizottsági elnökként ez volt a kérdésem a jegyzőhöz, hogy milyen mozgásterünk van ahhoz, hogy ezek a cél számok ne teljesítődjenek, de ez nem cél, itt jön a felelőssége az országgyűlési képviselőknek, hogy ha befolyással vannak arra, hogy a normatív támogatás hogyan épüljön ki.”” -folytatta Szekeres Éva elnök, jogi, rendészeti, közbeszerzési és ellenőrző bizottság (Szolnoki Többség – XXI. század).A bizottság jövőbeni, speciális szakértelmet igénylő ellenőrző munkájához szakértőket kell, hogy bevonjon. Januári munkatervük elfogadásakor ezt is támogatták a tagok.
 “

Előző Vízminőségjavító fejlesztések kezdődnek
Következő Karácsonyi ünnepség a szolnoki idősotthonban

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás