Jól működik a jégkármentesítő rendszer

Jelentősen csökkenti a nyári jégesőkből származó mezőgazdasági károkat az a jégkármentesítő rendszer, amely 2018 májusa óta működik teljes kapacitással országszerte. Az automata-, és kézi vezérlésű talajgenerátorokkal 2-3000 méter magasságba juttatott ezüst-jodid olyan mesterséges lecsapódási pontokat hoz létre, amelyek körül apró szemű jég alakul ki, ami már a földet érés előtt elolvad. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a rendszer segítségével a kárenyhítésnél akár több száz millió forint is megspórolható.

Hosszú sorokban állnak ennek a ceglédi telepnek a polcain a jégkármentesítő rendszer állomásainak alkatrészei. A mobil eszközöket október elején elhozták a földekről, most a következő szezonig karbantartják, illetve felújítják őket.

Ádám István az alattyáni egység generátorkezelője. ő felel a rendszer működéséért, illetve azért is, hogy riasztás esetén az ezüst-jodid időben a levegőbe jusson. Azt mondja a munkáját a környék gazdái elismerik, sőt a rendszerrel is elégedettek. Az eredmények pedig biztatók, az elmúlt két évben a települést nem sújtotta jégkár.

“Ez úgy működik, hogy van egy hatóanyagtartály, van egy légtartály, van egy un. jégágyú. Ezt be kell gyújtani amikor jön a riasztás. Ez ezüst-jodid oldatot bocsát föl és ez oszlatja szét a jégfelhőt.” – Ádám István, generátorkezelő

A 2018 májusa óta üzembe állított rendszer működtetése évente mintegy 1,5 milliárd forintba kerül, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának, illetve az Agrárminisztériumnak viszont ez az összeg többszörösen megtérül, ugyanis a Kárenyhítési Alaphoz 2019-ben 37.000 hektárra szóló jégkárt jelentettek be a termelők, ami kevesebb mint a fele a 2017-es, az utolsó országos védekezés nélkül töltött év igényeinek.

“Úgy gondolom, hogy ez a 2 év már olyan alap áttekintést ad már részünkre, ami bebizonyítja, hogy ez a rendszer életképes, működőképes, hatékony, fenntartható és gazdaságos. A jégkár tulajdonképpen az előző esztendőkben -akár több tíz évre visszamenőleg is- nagyon nagy kárt okozott a megyében. De az elmúlt 2 esztendőben -de már az elsőben is- lényegesen csökkent a jégkár veszélye.” – Hubai Imre Csaba elnök, NAK JNSZ Megyei Szervezete 

Az április közepétől szeptember végéig tartó védekezési szezonban 101 alkalommal riasztották a rendszer kezelőit, illetve a jégkár mértéke a mezőgazdasági károkon belül nem érte el a 13 százalékot, ami jelentős előrelépés a korábbi 32 százalékhoz viszonyítva.
 

Előző Izaki Mazsahiro állította össze a Boleró-Remix tánckoncertet
Következő Falusi Mariann a Hozam Klubban

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás