Átadták az Adorján Ildikó-díjakat

A Szociális Munka Napján ma adták át az Adorján Ildikó-díjat. A díj névadó gyermekorvosa katolikus családból származott, így életének és értékrendjének három pillére a bölcsesség, a nagylelkűség és a jóindulat volt. Élete során számos elesett emberen és rászorulón segített, így élete a mai napig példa nem csak a szociális szférában dolgozók, hanem a civilek számára is. A díjat idén Bolyhosné Jancsó Éva, a JNSZ Megyei Gyermekvédelmi Központ igazgatóhelyettese, illetve az Egészségügyi és Bölcsődei Igazgatóság, Bölcsődei Intézményegysége kapta.

Az Adorján Ildikó-díjat veszi át Bolyhosné Jancsó Éva. A JNSZ Megyei Gyermekvédelmi Központ igazgatóhelyettese 1981-ben kezdte pályáját a Gyermekvárosban. 2003-tól gyámszakmai vezető, 2013-tól pedig igazgatóhelyettes lett. Munkájában kiemelten kezeli a szakmaiságot, és a szakmai programok hatékony megvalósítását. Vezetőként nagy figyelmet fordít arra, hogy biztosítsa az intézményben élő gyermekek és fiatalok számára a prevenciót, a felvilágosítást, illetve a szocializációt és a társadalmi normák érvényesülését, az iskolai tanulmányok sikeres befejezése mellett.

“Amit gondolok erről a díjról: a gyermekvédelemben dolgozók elismerése. Én állok itt, de valamennyiünket érint, akikkel eddig dolgozhattam. Szokásos mostanában a team-munkát társasjátékhoz hasonlítani. Mi nagyon sokat játszunk a barátainkkal és a családtagjainkkal. Egy dolgot biztosan mondhatok: stratégiai játékokat csak olyan személyekkel lehet játszani, akikkel ez élvezetes.” – Bolyhosné Jancsó Éva igazgatóhelyettes, Jász- Nagykun- Szolnok Megyei Gyermekvédelmi Központ

Ugyancsak ebben a díjban részesült az egészségügyi es bölcsődei igazgatóság. A bölcsődei nevelés és gondozás célja a családban nevelkedő kisgyermekek számára a fizikai- és érzelmi biztonság megteremtése, feltétel nélküli szeretettel és elfogadással. A gyerekek emellett viselkedési mintákat látnak, amik a harmonikus fejlődésüket segítik. Az igazgatóság munkatársai a hátrányos helyzetű, szegény és periférián élő családok gyermekeit is segítik a hátrányok leküzdésében.

“Kisgyermek-intézményként számunkra nagyon fontos az, hogy minden családból érkező kisgyermek és család megkapja a számára lehető legtöbbet a bölcsődénkben ahhoz, hogy a személyiségfejlődése optimális legyen. Érzelmi, értelmi, testi fejlődésben minden támogatást megadunk az egyéni bánásmód révén.” – Péntek Ágnes intézményegység vezető, Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzat Egészségügyi és Bölcsődei Igazgatósága, Bölcsődei Intézményegység

1997. óta november 12-e a Szociális Munka Napja. Ezen a napon az önkormányzat megbecsülését és köszönetét fejezi ki azoknak, akik nap, mint nap azon dolgoznak, hogy a rászorulóknak az emberi méltóságukat tiszteletben tartva segítsenek. A kezdetben civil szervezetek által támogatott ünnepnapot Magyarországon először 2000-ben ismerték el kormányzati szinten.

“Ha az embernek nincs lelki ereje, nincs lelki békéje, nincsen olyan ereje, amiből adhat, amiből önszántából adhat, akkor nem tudja végezni ezt a feladatot. Ezt a feladatot csak így lehet elvégezni. Akinek komoly lelki ereje van, akiben komoly erő működik, hogy segíteni akar a másiknak az ezt meg is tudja tenni. Önök Szolnok városában és a térségben mintegy 600-an nagyon nagy odaadással végzik.” – Szalay Ferenc, polgármester (Fidesz-KDNP)

Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlése 2007-ben alapította a Pro Caritate Díjat azok számára, akik a szakterületük helyi eredményeinek, illetve értékeinek gyarapításában kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. Dr. Gergely Mihályné Dr. Adorján Ildikó a Szolnokon folyó karitatív munka kiemelkedő alakja, a helyi civil érdekképviselet jelentős személyisége volt. Több évtizedes szociális és segítő tevékenysége, valamint emberi magatartása alapján Szolnok Közgyűlése 2011. június 30-án döntött arról, hogy a díj elnevezése “Adorján Ildikó-díj” -ra módosul.

Előző Tegyünk jót közösen!
Következő 5 éves a rehabilitációs centrum

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás