A magyar falu program keretében újult meg az útszakasz

Újabb alsóbbrendű út újult meg Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Hivatalosan is átadták a forgalomnak a Szolnok-Jászkisér összekötő út újabb szakaszát Besenyszög külterületén. A rekonstrukció biztosítja a térségi központok, óvodák, iskolák, munkahelyek, intézmények gyorsabb, biztonságosabb és kényelmesebb elérését.

Megszűntek a kátyúk és a közlekedést már-már lehetetlenné tevő hibák a 3225-ös jelű út egy újabb szakaszán. A hivatalosan Szolnok-Jászkisér összekötő út csaknem 3,6 kilométeres szakaszán végzett el teljeskörű beavatkozást a kivitelező Besenyszög külterületén. A Strabel Konzorcium a burkolatmarást követően úgynevezett ráépítéses technológiával erősítette meg a pályaszerkezetet. Azaz a felújított szerkezetre 1 réteg georács került, majd a 20 centiméter mechanikai stabilizációs réteg beépítését követően a felületre 5 centiméter aszfalt kötőréteg és 3,5 centiméter aszfalt kopóréteg került 6 méter szélességben. A felújított szakasz teljes hosszán 1,5 méter széles földpadka épült mindkét oldalon. A felújított útszakaszon új, tartós útburkolati jeleket festettek fel és a KRESZ táblákat is kicserélték. A beruházás a Magyar Falu Program keretében bruttó 465 millió forintba került.
 

Előző A szolnoki bölcsődék is csatlakoztak a 10 millió fa programhoz
Következő Sztárvendégek a Patagóniai oroszlánfókák

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás