30 éves a RISZI

Idén ünnepli fennállásnak 30. évfordulóját a Szolnoki SZC Ruhaipari Középiskolája és Általános Iskolája. Az intézmény tegnap tartotta jubileumi gáláját, ahol egy különleges talkshow keretében a RISZI -ben végzett, mára sikeres vendégek beszéltek szeretett is iskolájukról.

Kiváló felszereltségű tanműhelyekben és szaktantermekben teszik lehetővé a korszerű XXI. századi szakképzést a Szolnoki SZC Ruhaipari Középiskolája és Általános Iskolájában. A sokak által csak RISZI ként ismert intézményben harminc éve törekednek a magas szintű szakmai képzésre. A kerek évfordulót ünneplő intézmény tegnap tartotta jubileumi gáláját.

“Rendhagyó módon igyekszünk ünnepelni , egy talkshowt szerveztünk, ahol a meghívott vendégeinkkel a RISZI életéről, mindennapjairól, történetéről, színes dolgairól igyekszünk felidézni emlékeket. ” – mondta Simon Gyula, igazgató

A RISZI jó alapokat ad az intézményt választó diákoknak – mondta Debreczeni Ildikó, a színház jelmeztervezője, akinek ma már világhírű operacsillagok viselik jelmezeit.

” Azt gondolom, hogy az egész életemet meghatározta, én a színházban nőttem fel, kicsi koromtól a jelmezek vonzottak, annyira adta magát, hogy a ruhaipari lesz a jövőképem, nagyon nagy stabilitást adott, nagyon jók voltak a tanáraim, és a mai napig is kiváló a kapcsolatom velük. “

Manapság a szépészet ágazat a legnépszerűbb az intézményben: fodrásznak, kozmetikus valamint kéz és lábápoló technikus szakok közül választhatnak a diákok.

Simon Gyula igazgató elmondta: folyamatosan igyekeznek bővíteni a képzési kínálaton, idén például elindult a közszolgálat, rendészet ágazat. Az intézményben jelenleg is több mint háromszáz diák tanul.
 

Előző Fidesz sajtótájékoztató
Következő Értékteremtő tudomány

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás