Dobrev Klára Szolnokon

Lakossági fórumra várták az érdeklődőket péntek késő délután a TESZ Közösségi Házba. Az Európai Parlament alelnöke Dobrev Klára az önkormányzati választás fontosságára is felhívta a figyelmet. “Az országnak elege van abból, hogy olyan polgármesterei, olyan fideszes képviselői vannak, akik nem az emberek, nem a városban élők érdekeit szolgálják, hanem a pártközpont utasításait hajtják végre” – hangsúlyozta az Európai Parlament alelnöke szolnoki látogatása alkalmával. Dobrev Klára alelnök, Európai Parlament:-” Hányszor hallották a szolnokiak, hogy felemelte volna a szavát az éppen regnáló fideszes polgármester mondjuk pl. az Elios lámpák ügyében, vagy felemelte volna a szavát, amikor elvették az iskolákat, vagy amikor kiürült az egyetem. Vagy felemelte a szavát, hogy a szolnokiak fogynak és egyre kevesebben vannak. Szóval olyan polgármesterek kellenek, akik bátran szembeszállnak adott esetben a kormánnyal is, akik demokraták, erősek, úgyhogy Radócz Zoltán kell Szolnoknak. “A polgármesterjelölt két fontos pontot emelt ki programjukból. Mindkettő a lakosait tekintve idősödő város egészségével kapcsolatos. Egy városban ugyanis nemcsak a gazdaság fejlesztése a fontos, hanem az egészség is – hangsúlyozta Radócz Zoltán. Jobb Szolnokért programjuk kiemelt része ez a terület, azonban nem pusztán a prevencióról szól – tette hozzá. Egy városi fenntartású, komplex orvosi diagnosztikai központot szeretnének létrehozni, állami támogatással szereznék be a gépeket, műszereket – szögezte le a jelölt.RADÓCZ ZOLTÁN polgármesterjelölt, Momentum, DK, LMP, Jobbik, MSZP:-” Ingyenes lesz, mint az állami egészségügy, csak azt lehet vele elérni, hogy a szolnokiaknak nem kell beállniuk a Hetényi sorába és várni hónapokat, hanem a következő héten már időpontot kaphat egy szűrésre. Ebben komoly szűrések, CT egyebek, nyilván fokozatosan kell ezt felépíteni. Ez az egyik célunk, hogy 2020-ban elindítsuk az orvosi diagnosztikai központot Szolnokon. “A másik cél, hogy a szociálisan rászorulók számára szolnokivá tegyék a gyógyszertámogatási rendszert. Éves szinten 50 millió forinttal indítanák a programot – tette hozzá Radócz Zoltán.
 

Előző Gyulyásfesztivál diáknap
Következő Közel kétszázan főztek a Tiszaligetben

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás