“A nő ezer arca kavicsképekben és textilszobrokban”

Kőképei természetközeliek, egyszerűek, mégis sokatmondók, tele érzelemmel. Középpontjuk az ember, aki szeret, szerelmes, de legfőképpen magányos. A szolnoki közönség most először tekintheti meg Burka Nikolett kiállítását, mely különleges technikákat felvonultatva mutatja be az nő ezer arcát. Felcsendült az énekszó tegnap délután a Szandaszőlősi Művelődési Házban. Burka Nikolett kiállítás megnyitóján a Bibliotékar, a Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény kórusa szolgáltatta az aláfestést, majd az alkotónő mesélt műveinek történetéről. Elmondta, leginkább a fájdalomból szokott ihletet meríteni. “Amikor én nekem jó kedvem van, akkor nagyon ritkán készítek képeket, amikor egy kicsit lentebb vagyok, akkor a kavics megnyugtat, már az egész folyamat, hogy kimegyek kavicsot keresni. Én a kavicsokban embereket látok, karaktereket, személyiségeket. Összegyűjtöm őket és egy életet hozok létre.” – Burka Nikolett, kavicsképkészítő Közel ötven kiállított alkotás, az érzelmek tárháza, természetközelség, a nő ezer arca. Mindez kavicsokból és textilből. A ceglédi kötődésű Burka Nikolett három éve hódol az alkotás szeretetének, képeit és szobrait már több helyen is megcsodálhatta a közönség, Szolnokon azonban most először rendezett kiállítást. “Ez már tavaly le lett fixálva, Budapesten volt előtte és Hegyeshalmon. Elég zsúfolt a program, tehát most pénteken lesz egy másik kiállításom Balatonszőlősön, illetve Ajka, Miskolc, Zalaegerszeg. De nagyon nagyon boldog vagyok, hogy jöttem Szolnokra, hiszen szolnoki gyerekkori emlékeim vannak és egy nagyon kedves fogadtatás várt itt.” – Burka Nikolett, kavicsképkészítő Bár műveinek csak egy kis része látható Szolnokon, Burka Nikolett igyekezett minél több témát bemutatni. A kiállítást szeptember 27-éig látogathatják az érdeklődők, a Szandaszőlősi Művelődési Ház nyitvatartási idejében.
 

Előző Önkéntesek a gondozási központban
Következő Egyre többen találnak munkát az elsődleges munkaerőpiacon

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás