Román rendőrök a magyar utakon

Folytatódott az összefogás. A 4-es számú főúton együtt tejesítettek ma szolgálatot a magyar és román rendőrök. A közös munka keretében a román rendőrök a tapasztalat szerzés mellett a kommunikációban is segítették a hazai kollégákat.

Szajol és Törökszentmiklós között a 4-es számú főúton számíthattak fokozottabb ellenőrizésre az autó -illetve kamion vezetők. A Máramaros megyei rendőrök segítették magyar kollégáikat. Elsősorban román turistákat és autóvezetőket állítottak meg, leginkább tájékoztatás céljából.

Akik szabálysértéseket követnek el, pl. román állampolgárok, akkor mi segítünk nekik, hogy tudjanak egyeztetni velük, a román sofőrökkel.” – mondta Tracec László őrmester.

Az együttműködés több éves múltra tekint vissza. A közös járőrszolgálat keretében minden alkalommal új tapasztalatokat szereznek a Romániából érkezett delegáltak.

“A módszerek, amikkel dolgoznak a magyar kollégák, mi is próbálnánk beiktatni Romániában, mert nagyon sok jó tapasztalatot tanultunk itt, amivel tudnánk otthon is segíteni, hogy jobb menjen a dolog.” – mondta Tracec László őrmester.

A közös munka augusztus 25-ig tart.
 

Előző Utolsó etapjában a Széchenyi “piros” Iskola felújítása<br>
Következő Cirkuszba mennek a gyermekvárosi fiatalok

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás