XXIV. Örökség Fesztivál

Etnozene, folk és folkrock. Az Örökség Világzenei Fesztiválnak a megyeszékhely immár 24. alkalommal adott otthont. A népzene, illetve a népies motívumokkal átszőtt dallamok rajongóit 4 napon keresztül várták a hazai- és külföldi előadók.

Különleges zenei világgal érkezett az Örökség nagyszínpadára a Korjen együttes. A bosnyák, lengyel, szlovák és cseh formáció mellett a közönség több hazai-, illetve külföldi előadó zenéjét ismerhette meg.

“Hajóztunk egyet és onnan jöttünk ide, ezen a jó, kellemes, esti levegőn zenét hallgatni. Tetszik a népdal, én is énekeltem valamikor, de most már leszoktam róla, de ismerek sokat én is belőle, annál inkább tetszik.” – mondta Czégény Istvánné.

Fellépett a szolnoki Szantál zenekar is, akik idén először kaptak meghívást a fesztiválra. A zenei rendezvény az együttes nem rég elhunyt basszus gitárosának, a szolnoki zenei élet emblematikus alakjának Zombori Sándornak is emléket állított.

“Nagyon nehéz meghatároznunk a stílusunkat. Maradjunk abban, hogy orientális világzenét játszunk. Vannak benne különböző népdal elemek, folk elemek, arab stílusok is vannak benne, de vannak rockos elemek is.” – mondta Peleskei Zoltán a Szantál zenekar tagja.

A fesztivál népszerűsége 1996 óta töretlen, ami annak is köszönhető, hogy a népies motívumokkal átszőtt stílusok rajongótábora folyamatosan nő. Különleges formációkból most sem volt hiány.

“Az afrikai zenekar Beninből érkezik amennyire emlékszem. Dél-Nyugat Afrikában van Togo és Nigéria között. Európai fülnek igazi afrikai zenét játszanak, nagyon sok különböző dobbal, ritmusos, jól táncolható csemege lesz majd. Ugyanolyan jól táncolható a balkáni zenei is. Van egy nagyon jó zenekarunk az országban, akik arról a tájegységről merítik zenéjüket. Ez a Csángálló Együttes, akik nem mellesleg játszanak moldvai népzenét is frissen és fiatalosan. Arra gondoltunk, hogy nézzük meg az afrikai ritmusok és a balkáni ritmusok, fúvós zene hogyan jöhet össze.” – mondta Pap Béla.

A közönség a zenei csemegéket a Tisza hajósok terén, illetve a Tisza Mozi előtti Múzsák terén élvezhette.
 

Előző Minden szelet elfogyott a Kárpát-medence kenyeréből
Következő I. Hungarian Paradarts Open <br>

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás